2024.04.18, Csütörtök

Túrkeve: A keresztény gondolatkör tette erőssé Magyarországot

kormany.hu

2016.08.22. 09:13

Fazekas Sándor a városházán tartott rendezvényen úgy fogalmazott: Szent István király Imre herceghez írt intelmei egyetemes értékeket hordoznak, utat mutatnak.

Hirdetés

A keresztény gondolatkör tette erőssé Magyarországot, utat mutatott az újjászerveződésre, az ország újraépítésére - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton a Túrkevén rendezett augusztus 20-i ünnepségen.

István király államalapításával az isteni, keresztény rendelkezések és a világi szokások, törvények fonódnak egybe olyan összhangban, amely megtartó erőt ad a magyarságnak már hosszú évszázadok óta - mondta.

A miniszter hozzátette, hogy Szent István király több mint ezer év, harminchárom nemzedék távlatából is meg tudja szólítani az ország lakosait. Szent István gondolata, amelyet megfogalmazott, az egységes keresztény Magyarország, összetartja a magyarságot - hangsúlyozta, rámutatva arra, augusztus 20-án ünnepel a magyarság nemcsak Túrkevén, a Nagykunságban, hanem a világ közeli és távoli tájain egyaránt.

 

Fazekas Sándor úgy fogalmazott: "mi, magyarok elmondhatjuk, hogy hosszabb ideje alkotunk államot itt, a Kárpát-medencében, mint bármely más hivatalos alakulat, akik, amelyek nagy része már eltűnt a történelemben". A magyarok mégis itt vannak, igaz, kisebb részen, mint az egykori állam - jegyezte meg.

 

A földművelésügyi miniszter kitért arra, hogy a mai élet kereteit is a Szent István-i állam alkotja, adja. Ezért is nagyon fontos, hogy a másfél hónap múlva esedékes népszavazáson egyértelmű döntés szülessen a keresztény Magyarország, a "magyarok Magyarországa" mellett és a betelepítés ellen - mondta. Hozzátette: a magyar életforma és világ értéket jelent, amelyet meg kell védeni, mert "a mi magyar életünk ezen múlik".

 

Fazekas Sándor emlékeztetett: augusztus 20. a kenyér ünnepe is, a kenyéré, amely az életet jelenti. Közölte: büszke arra, hogy a mai kor földművelői, gazdái sem maradnak el a korábbi idők termelőitől, munkájukat az egész országnak el kell ismernie, meg kell becsülnie, hiszen ők biztosítják a megélhetést jelentő kenyeret, az ország gabonaellátását. Hangsúlyozta, augusztus 20. a magyarság Kárpát-medencei megmaradásának ünnepe is. Kiemelte: büszke arra, hogy a Magyarok Kenyere rendezvény sokmillió búzaszemen keresztül "összeköt bennünket a Felvidékkel, Kárpátaljával, a Székelyfölddel, Erdéllyel, a Délvidékkel".

forrás: kormany.hu