Hirdetés


Befejeződött a Kormányablak ügyintézői képzés
Magyar Hírlap

Befejeződött a Kormányablak ügyintézői képzés

kormanyhivatal.hu

2017.09.08. 13:17

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalból 35-en tettek sikeres vizsgát, az ünnepségen 25-en vették át oklevelüket Dr. Berkó Attila főigazgatótól.

 

 

A több szakaszban megvalósuló képzés első két ütemében összesen 1363 fő szerzett Kormányablak ügyintézői végzettséget. 2018 végéig három ütemben további 2400 fő képzése tervezett.

 

 

Tavasszal indult, most pedig befejeződött a KAB képzés második üteme. Országosan 587 ügyintéző kezdte meg márciusban a belső továbbképzést, s közülük 569-en vehették át ünnepélyes keretek között oklevelüket Hajdú-Bihar megye kormányhivatalában. Az ünnepségen jelen volt Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős helyettes államtitkára, Vasas Lászlóné dr., a HBMKH főigazgatója, Dr. Berkó Attila, JNSZMKH főigazgatója, Dr. Polgári András, a SZSZBMKH főigazgatója.

 

A Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség alkotta konzorcium „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című projektjének keretében naprakész ismertekre tehettek szert Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg kormányablakainak munkatársai. A 6,9 milliárd Ft keretösszegű, kiemelt projekt célja, hogy a képzés nyújtotta ismeretek, tapasztalatcserék segítségével hosszú távon javuljon az ügyintézés minősége és az ügyfelek elégedettsége.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KormányhivatalKormányablak ügyintézői képzés