2024.04.19, Péntek

Értéket teremtenek Szolnokon

szolnok.hu

2017.09.05. 12:19

Harmadik alkalommal nyílt közfoglalkoztatási kiállítás a Kossuth téren kedden délelőtt.

Hirdetés

A megnyitón Hoffmann Imre helyettes államtitkár, dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselői és dr. Kállai Mária kormánymegbízott beszélt a közfoglalkoztatásban elért eredményekről, sikerekről.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében hat éve indultak az első kistérségi startmunka mintaprogramok, ezekben kezdetben csak a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségek települései vehettek részt, később azonban lehetőség nyílt a hátrányos helyzetű települések bekapcsolódására is. A közfoglalkoztatásban dolgozók többsége újra hasznosnak érezhette magát, munkája révén hozzájárult a társadalmi értékteremtéshez. A gazdasági haszon is vitathatatlan, hiszen az előállított termékek értékesíthetőek, piacképesek.

 

A megyében az álláskeresők száma folyamatosan csökken. 2017. július 20-ai adatok alapján 15.486 fő, ami az előző év ugyanezen időszakában 16.117 fő volt. A közfoglalkoztatottak száma az elmúlt évhez viszonyítva országosan ötvenezer fővel csökkent, azaz ma 180 ezer embernek nyújt megélhetést a közfoglalkoztatási rendszer. A megyében tavaly 13.722 fő, 2017-ben eddig 9.916 fő dolgozhatott közfoglalkoztatásban, a létszám az év végére a számítások szerint 12 ezer körül lesz.

Az adatok mutatják, hogy egyre többen találják meg helyüket a nyílt munkaerőpiacon, de jelentős még azoknak a száma is, akik közfoglalkoztatás keretében tudnak bekapcsolódni a munka világába. Jász-Nagykun-Szolnok megyében összességében több mint 13,8 milliárd Ft támogatás áll rendelkezésre a 2017. évi programok megvalósítására. A részt vevő önkormányzatok és programok száma az évek során folyamatosan bővült. Eredményeik országosan is elismertté váltak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási Főosztálya az idén harmadik alkalommal szervezte meg a közfoglalkoztatási kiállítást. A szolnoki Kossuth téren a megye 28 településéről 32 közfoglalkoztató mutatja be a programokban elért eredményeit, a megtermelt élelmiszereket, termékeket.

AktuálisSzolnokközfoglalkoztatási kiállítás