2024.04.19, Péntek

Könyv a Fekete-Afrikában gyógyított kiváló magyar orvosokról

mti

2017.09.30. 20:01

Pusztai Gabriella, a kunszentmártoni múzeum történésze az orvosok afrikai hétköznapokban végzett gyógyító tevékenységéről írt könyvében. 

Hirdetés

 

Afrika több olyan kiváló magyar orvosnak adott otthont, akikről nem sokat tudunk vagy csak részben ismerjük életüket, a betegségek elleni küzdelemben elért eredményeiket. Ez a könyv előttük tiszteleg.

 

Pusztai Gabriella elmondta: kutatása során kiderült, hogy a hazájuktól távol került orvosok többségére az is jellemző volt, hogy nem csupán praktizáltak, hanem részesei, többször irányítói lettek az egészségügy egyes területeinek vagy elvégezték egy-egy kisebb-nagyobb térség gyógyászati ellátásnak megszervezését. 
Az 1900-as évek elejétől az 1960-as évekig szóló könyv többek között olyan orvosok életrajzát mutatja be dokumentumok alapján, mint Fuszek Rudolf, akit a libériaiak nagy fehér varázslóként tartottak számon. Hasonlóképpen végigkövethető az abesszin császári udvar orvosává lett Sáska László és az egykori Belga-Kongó kórházaiban gyógyító Thanhoffer Lajos életútja is.
Mint a kötetből kiderül, a magyar orvosoknak előbb Hamburgban vagy Antwerpenben egy speciális képzésen kellett átesniük és elsősorban német vagy belga gyarmaton kaptak munkát. Ezek mellett vonzónak számított az akkori két szabad állam, Libéria és Egyiptom is, és e helyeken - gyarmatosítók nem lévén - még nagyobb volt az orvoshiány, még több lehetőséget kaptak tehetségük kibontakoztatására. A gyakori járványok elleni küzdelem, az óriási számú beteg ellátása olyan helytállást követelt, amely bárki számára követendő például szolgálhat - húzta alá a szerző. 

A kötet angol nyelvű összefoglalót is, gazdag néprajzi anyagot és gyakran előforduló trópusi betegségek leírását is tartalmazza. 

AktuálisKunszentmártonPusztai Gabriellaorvosok Afrikában