2024.04.20, Szombat

Beérett a homoktövis a Jászságban

BerényCafé / Demeter Gábor

2017.10.03. 10:17

A közfoglalkoztatási program keretében a Jászberény Városi Önkormányzat a Neszűr különböző területein homoktövis ültetvényeket telepített. A növények ebben az évben hozták meg első termésüket.

Hirdetés

A helyszínen Gáspár Csaba, városüzemeltetési és közfoglalkoztatási referens tartott tájékoztatást az ott folyó munkákról. – A 2014-ben telepített homoktövis ültetvényen most kezdődött el a termés betakarítása nagyjából 2,5 hektárról. Három-öt tonna nyesedékes vesszőt szállítunk Szeged mellé, Bordányba egy hűtőházba. Ennek valamikor a hónap végén megtörténik a bogyózása, akkor lesz látható, mennyi lesz a gyümölcs, amit sikerült megtermelni ebben az évben.

 

– Értékesítési szerződésünk van jelen pillanatban erre a mennyiségre – folytatta Gáspár Csaba az ismertetést –, és reméljük, hogy meg tudjuk mutatni, hogy a közfoglalkoztatási program valóban értékteremtő. Huszonöt fővel vagyunk kint a Neszűrben, traktorral, gépekkel. Ez teljesen szakképzetlen munkaerőt foglalkoztató program. Az ültetvényen folyik az ágak levágása, kihordása, és a sorok végén 30-50 centis darabokra vágják fel az asszonyok metszőollóval, majd konténerekbe pakolják. Hétfőn kezdődött a vágás, 13 konténer van eddig tele, háromnaponta kell szállítani, mert a beltartalom kezd romlani, és az befolyásolja az egész mennyiséget, valamint a kialkudott árat is.

 

– Boldog vagyok, hogy eljutottunk idáig, és ezzel így vannak az itt dolgozó munkások is. Azt látni kell, hogy ők telepítették, gondozták ezt a homoktövis ültetvényt, várták, mi is lesz belőle. Sajátjuknak érzik, és ez meg is látszott a munkamorálon. Ha a közfoglalkoztatásra csak gazdasági tevékenységként tekintünk, ráfizetéses. Ha szociális gazdasági tevékenységként vizsgáljuk, akkor azt kell látnunk, hogy valami értéket teremt. De nemcsak az az értéke a programnak, hogy ezt a bogyót mennyiért tudjuk eladni, hanem az is, hogy ezek az emberek fölkelnek és a család azt látja, hogy elmennek dolgozni. Ennek a vonzata a következő generációra is kihat. Vannak itt romák és nem romák. Az első időben külön ténykedtek, de most már együtt dolgoznak, és számítanak is egymásra – tájékoztatott Gáspár Csaba.

forrás: BerényCafé

AktuálisJászberényközfoglalkoztatási programNeszűrhomoktövis