2024.04.20, Szombat

Elkezdődött a szolnoki tüdőkórház bontása

szolnok.hu

2017.10.14. 18:52

Elindul az uniós támogatás segítségével megvalósuló beruházás, melynek végén építési telkek, s egy gyönyörű park lesz ezen a területen.

Hirdetés

 

A bontás első lépéseként megtisztítják az épület körüli, növénnyel benőtt részt, majd lebontják a tetőt, illetve szerkezetig az épületet. Magát az egykori kórházat pedig a következő év elején bontják.

- Itt egy gyönyörű park lesz sportpályákkal, akadálypályával, játszótérrel, számos különlegességgel, valamint a fák között gumiőrleménnyel borított sétánnyal - mondta Szalay Ferenc.- Az a célunk, hogy a családok kedvelt helye legyen, úgy vélem, ez Szolnok egyik legkülönlegesebb parkja, pihenőövezete lesz.

A park és a dr. Sebestény út közötti területen építési telkeket alakítanak ki, amit értékesíteni fog a megyeszékhely.

A városrészben nem ez lesz az egyedüli nagy változás, hiszen a Sebestény út kinyitás a Mester úr irányába egy újabb városrészt is kialakíthat. De megújul a Zagyva-híd is, sőt, ha hozzvesszük a Művésztelep teljes rekonstrukcióját, a Zagyva-parton új sétány építését, bizony alapjaiban változhat meg Szolnoknak ez az övezete.

AktuálisSzolnokSzolnoki Tüdőkorház