2024.03.28, Csütörtök

Az Európai Munkáltatói Hét programsorozathoz kapcsolódva állásbörzére várta a Szolnoki Járási Hivatal a munkaerőpiac szereplőit, a munkavállalókat és a munkaadókat az Aba-Novák Agóra Kulturális Központba.

Hirdetés

 

Idén is sokan jöttek el az állásbörzére, ahol közvetlenül, személyesen találkozhatnak a foglalkoztatók és álláskeresők. A börzéről 2500 álláskeresőt értesítettek, és 41 foglalkoztató jelezte részvételét, akik főként szolnoki munkavégzési helyre kerestek munkavállalókat.

Dr. Kállai Mária kormánymegbízott nyitotta meg a foglalkoztatási osztály által szervezett rendezvényt, a vendégeket dr. Bozó Andrea hivatalvezető köszöntötte.

Dr. Kállai Mária beszédében hangsúlyozta, hogy jelenleg 735 ezer emberrel többen dolgoznak az országban, mint 2010-ben. Az álláskeresők aránya a munkavállalás szempontjából aktív korú népességhez viszonyítva, azaz a relatív mutató, 2017 októberében Szolnok városban, 4,9%, a Szolnoki járásban 5,2%, a megyében 5,5%, míg az országos átlag 3,8%. 2011-ben az országos relatív mutató 11 % körül volt, óriási javulásról adhatunk tehát számot. A nyilvántartott álláskeresők száma, 2017 októberében Szolnokon 2426 fő, amely 139-el kevesebb, mint tavaly, a csökkenés 5,4%. Szolnoki járásban 4205 fő, 64-el kevesebb, a csökkenés 1,5%. Az év első kilenc hónapjában 4181 új álláshelyet jelentettek be, ebből 400-at ma be is lehetett tölteni a börze segítségével. A számok azt mutatják, hogy köszönhetően új gazdaságpolitikának is, csökken a munkanélküliek száma, a munkaadók keresik a jó munkaerőt; és aki szeretne dolgozni, az sikerrel is fog járni. Ehhez azonban az szükséges, hogy adott helyzetben képesek legyünk megújulni, akár szakmát váltani is. Ha van kitartás, munkaerkölcs és akarat, akkor a többi egy kis segítéséggel megtanulható, hiszen sokféle képzés, támogatás segíti az elhelyezkedést – tette hozzá a kormánymegbízott.

 

A rendezvényre eltérő ütemezéssel érkeztek az álláskeresők, akik több céget és ajánlatot találtak egy helyen. A cégek, vállalatok készséges, adatlapokkal felszerelt munkatársai személyesen beszélgettek az érdeklődőkkel, így mindkét félnek módja volt olyan tapasztalatok, információk birtokába jutni, melyeket közvetett módon nem tudtak volna megszerezni.

A börzén a fegyveres és rendvédelmi szervek képviselői is részt vettek, bővítve az elhelyezkedési lehetőségek kínálatát. A foglalkoztatási osztály munkatársaitól a képzésekről és támogatásokról lehetett érdeklődni, így az „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt Európa Uniós projektről, amely az álláskeresők és inaktívak, különösen az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatásának javítását, a nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedését támogatja.

 

Galéria

AktuálisSzolnokJász-Nagykun-Szolnok megyeAba-Novák Agóra Kulturális KözpontJász-Nagykun-Szolnok Megyei KormányhivatalEurópai Munkáltatói Hét