2024.04.18, Csütörtök

Idén sem maradnak fűtés nélkül a rászorulók a kistelepüléseken

www.szoljon.hu

2017.11.02. 19:12

Idén is indulhattak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Belügyminisztérium által kiírt szociális tüzelő pályázaton.

Hirdetés

A helyi önkormányzatok összesen négymilliárd forint támogatást biztosítottak tüzelőanyag vásárlásához. Jász-Nagykun-Szolnok megye településeinek ebből több mint 143 millió forint jutott.

A Belügyminisztérium összefoglalója szerint idén valamivel kevesebben pályáztak, mint az előző évben, de így is 2255 önkormányzat pályázott, összesen 6,1 milliárd forint értékben igényeltek támogatást.

Az elbírálásnál előnyben részesítették azokat a településeket, amelyek 25 köbméternél kevesebbet igényeltek, az ennél nagyobb igényeknél a lakosságszámot és a költségvetési lehetőségeket figyelembe véve arányosítottak, de minden pályázó kapott pénzt.
Megyénkben 54 kistelepülés 143 250 361 forintnyi tüzelőre valót kapott.

Megyei szinten legnagyobb értékű támogatás Tiszaburának jutott, több mint 8 millió 700 ezer forintért szerezhetnek tüzelőt a rászoruló lakosoknak, Tiszabő is 8 millió forintot meghaladó támogatott tüzelővel segítheti az ott élő rászorulókat, míg a képzeletbeli „dobogó” harmadik fokára Abádszalók állhat a 7 millió 600 ezret is meghaladó tüzelőtámogatással.

Ellenben az egyébként is aprócska, néhány száz lakost számláló Tiszainoka alig több mint 492 ezer forintnyi tüzelővel segítheti ki legrászorultabbjait.

Országosan is igaz, hogy a tűzifa továbbra is jóval keresettebb, mint a szén. Keménylombos tűzifa vásárlására 2023 önkormányzat, lágylombos tűzifa beszerzésére pedig 32 önkormányzat nyert el támogatást, 3,5 milliárd és 76,9 millió forint értékben.

Barnakőszén vásárlására kétszáz önkormányzat 421,5 millió forintot kapott. Erre azokon a területeken lehetett pályázni, ahol problémás hozzájutni a tűzifához, viszont kis távolságból beszerezhető a szén.

Megyénkben is vannak települések, ahol inkább a szenet választották a fa helyett. Ilyen például Tiszainoka és Nagyrév. Mindkét település vezetője úgy nyilatkozott, mivel a szenet 25 kilós zsákokban szállítják le, így könnyebb annak szétosztása, hazavitele is. Amikor fát kértek, a tűzifa aprításával bizony volt munka és gond is.

Több idős rászorultnak nem egyszer a közmunkások vágták össze a fát, önmaga nem lett volna erre képes. Inokára egyébként 156 mázsányi barnakőszén érkezik, ezen a mennyiségen körülbelül hetvenen osztoznak majd.

Nagyrév 363 mázsát nyert, közel ugyanannyian kapnak belőle, mint Inokán. Öcsödön is a szénre „esküsznek”. Molnár Bálint polgármester elmondta, a településre 600 mázsa szén érkezik, ebből legalább kétszáz családot tudnak segíteni.

Az önkormányzat egyébként több száz ezer forintot hozzátett az elnyert összeghez, hogy majd minden rászoruló tüzelőhöz jusson. A polgármester hozzátette: azért döntöttek még évekkel ezelőtt a szén mellett, mert a fát egyre messzebbről kellett hozatniuk, emiatt a fuvardíj is jelentősen megnőtt.

Abádszalók is szénre pályázott, ahogy az ezt megelőző években is. Kellő mennyiségű fát nem tudnának biztosítani a környékről, mutatott rá Balogh Gyula polgármester, távolról ideszállítani pedig nagyon költséges lenne.

Az ingyenes tüzelőre pedig nagy az igény, tavaly hat-hétszáz kérelmet adtak be. Az önkormányzat saját erőből is igyekszik segíteni a rászorulókat: tavaly elég sok fát ki tudtak termelni az energianyár programjukban termeltek közül, idén viszont úgy néz ki, legfeljebb a nagyon-nagyon rászorulóknak fog jutni.

Kétszer ennyire lenne igény

A tűzifát előnyben részesítő települések között találjuk például Csataszögöt – idén 63 erdei köbméternyit oszthatnak szét a faluban.

Oravecz Zsuzsanna Éva polgármester elárulta, kétszer ennyire is lenne igény, településükön ugyanis nagyon sok a közfoglalkoztatott, a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű lakos, így gondjaikon az önkormányzat fűtési segéllyel is enyhít.

Tiszajenő 1 369 060 forintból vásárolhat 77 erdei köbméter keménylombos tűzifát. Puskás Béla polgármester értekezett is a NEFAG erdészével, Kunszentmárton környékéről ígérték nekik a fát, és várhatóan nem kell hiánnyal számolniuk.

 

AktuálistűzifarászorulófűtésJászkunság