2024.04.18, Csütörtök

Negyvenmillióból újult meg a szolnoki faipari iskola laborja

szolnok.hu

2017.11.08. 14:09

A szakképzés átalakítása számos pozitív változást hozott magával, ennek egyik újabb mérföldköve Szolnokon egy új faipari szakmai labor átadása a Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában.

Hirdetés

A moduláris felépítésű asztalos tanműhely létrehozására a központi költségvetés biztosított forrást, mintegy 40 millió forintot – mondta a tagintézmény vezetője, Turkus Erzsébet.

A 12 munkaállomás kis- és középüzemi technológiák elsajátítását teszi lehetővé az előkészítéstől az készre szerelésig, lehetővé teszi a szakma alapfogásainak könnyű elsajátítását, megkönnyíti a folyamatok megértését. A rendszerszemléletű felépítés, a naprakész technológia garanciái lehetnek az sikerorientált szakemberképzésnek

A nyílászáró cserét, fűtéskorszerűsítést, elektromos rendszer kialakítását, illetve a tetőszerkezet cseréjét követően a tanműhely teljesen megújult. Örömmel mondhatom, hogy nem ez az egyetlen fejlesztés intézményünkben, hiszen a többi tanműhelyben is folyamatosan – a források függvényében – törekszünk azok korszerűsítésére – emelte ki a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum igazgatója, Hicsó György.

Országos probléma a szakemberhiány – mondta beszédében Fejér Andor alpolgármester, majd így folytatta: a szakképzés átalakításának célja éppen ennek a hiánynak a csökkentése, piacképes tudással rendelkező szakemberek képzése. Ennek elengedhetetlen feltétele a megfelelő oktatási, technikai háttér.

AktuálisSzolnokPetőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskolafaipari szakmai labor