2024.03.29, Péntek

Befejeződött a Zagyvaparti rendelő felújítása Szolnokon

szolnok.hu

2017.12.05. 13:39

Visszaköltöztek a körzetek, felújítva várja a betegeket a Zagyvaparti rendelő – közölte Falusi Vajk, a körzet önkormányzati képviselője.

Hirdetés

A beruházás során kicserélték a nyílászárókat, teljesen felújították a váróhelyiséget (padozat és falburkolat csere, festés), valamint a vizesblokkokat. A felújítás önkormányzati forrásból, 7,5 millió forintból történt. A rendelőben két felnőtt háziorvosi körzet: a VIII. (háziorvos: Dr. Demeter Erzsébet) és IX. (háziorvos: Dr. Urbán László) számú működik.

Két évvel ezelőtt újult meg a Móra úton a gyermekfogászati rendelőknek helyet adó épület, jelenleg pedig a Móra úti „nagy” rendelő felújítása zajlik. A háziorvosok, illetve védőnők várhatóan jövő év elején költözhetnek vissza a modernizált épületbe. Falusi Vajk elmondta, hogy a közeljövőben megtörténik a Temető úti rendelő, illetve a Széchenyi körúti rendelő felújítása is.

AktuálisSzolnokfelújításZagyvaparti rendelő