2024.03.29, Péntek

Olyan sok a tanú, hogy csak 2019-ben lehet ítélet Bróker Marcsi ügyében

24.hu

2018.01.22. 12:29

Újabb tanúk kihallgatásával ma folytatódik a karcagi álbróker, Dobrai Sándorné, azaz Bróker Marcsi büntetőügyének tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken.

Hirdetés

A bíróság tájékoztatása szerint a nagy számú tanú és kihallgatásuk időigénye miatt az eredetileg 2018 őszére tervezett befejezés módosulhat, ítéletet előreláthatólag csak jövőre hirdetnek.

A Szolnoki Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel azt közölte: már az első sértettek tanúkénti kihallgatásakor nyilvánvalóvá vált a bíróság számára, hogy egy-egy tanú esetében a büntetőügyekben megszokott, átlagosan legfeljebb egy-másfél óra helyett a kihallgatásuk akár két-három órán át is tarthat.

Papp Judit elmondása szerint ennek az az oka, hogy a bíróságnak sok olyan okiratot kell a tanúk elé tárnia, amelyeket a nyomozás során nem tettek meg az eljáró hatóságok. Mindez több száz kihallgatandó tanú esetében jelentősen elhúzhatja az eljárást. A tárgyalás menetére hatással van az is, hogy az idézett tanúk egy része nem jelenik meg a bíróság előtt, amely újabb tárgyalási napra kénytelen ismételten beidézni őket. Emellett a Szolnoki Törvényszéken számos más ügyben is eljárnak. Annak ellenére, hogy a a Kun-Mediátor-ügy prioritást élvez, idén előreláthatólag nem hoznak ítéletet az ügyben.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly június 9-én 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és a számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat Dobrai Sándorné ellen. A vádirat szerint a 64 éves nő a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. vezetőjeként a cég tizenöt éves működése alatt az ügyfeleit megtévesztve 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.

Bróker Marcsi 1999 nyarától 2015 tavaszáig kínált kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget ügyfeleinek, elsősorban Karcagon és környékén. Akik éltek az ajánlattal, azokkal cége nevében szerződést kötött és vállalta, hogy az átutalt vagy átadott pénzeket havi 1-1,75 százalékos hozamot garantálva pénzintézeteknél köti majd le. Dobrai Sándorné azonban megtévesztette ügyfeleit, mert az utazásszervezésre és valutaváltásra alapított Kun-Mediátornak nem volt engedélye erre a szolgáltatásra és az akkori gazdasági, pénzügyi viszonyok között nem is volt reális esély az ígért hozam elérésére. Dobrainé az ügyfelektől átvett pénzt nem helyezte el pénzintézeteknél, hanem saját és családja életvitelének költségeire fordította, valamint – fenntartva a jó üzletmenet látszatát – ügyfelei egy részének kifizetésére használta fel.

A múlt év novemberében kezdődött perben a vádirat 1700, a nyomozati anyag pedig 60 ezer oldalt tesz ki. A bíróság elé idézendő tanúk száma több mint kétszáz, eddig alig több mint tizedüket hallgatták meg.

forrás: 24.hu (MTI)

AktuálisSzolnoki TörvényszékDobrai SándornéBróker Marcsi