2024.04.19, Péntek

Digitális Jólét Program Hálózat Szolnok megyei mentortalálkozója

kormanyhivatal.hu

2018.03.12. 12:22

A digitális infrastruktúra fejlesztése a települések elemi érdeke is, hiszen elősegíti a gazdasági fejlődést, támogatja az esélyteremtést, megállíthatja az elvándorlást és javítja az emberek életminőségét.

Hirdetés

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017. február 7-én, elindította a hátrányos helyzetű települések infrastruktúrájának infokommunikációs fejlesztéséről szóló II. Fázisban Megvalósuló Idősügyi Modellprogramot. A program célja, hogy a foglalkozásokon résztvevő idősek elsajátítsák az alapvető digitális eszközök magabiztos használatát. A hálózat megyei mentortalálkozóján részt vett Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő és Szabó István Szolnok alpolgármestere is.

 

Az elindult idősügyi infokommunikációs program keretében az országban az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását.A találkozó résztvevőit Dr. Kállai Mária kormánymegbízott köszöntötte. A digitális átalakulás elkerülhetetlen társadalmi jelenség, amely megváltoztatja az emberek életét, a vállalkozások működését és a közigazgatás szervezését. A területi közigazgatás átalakításakor az egyablakos ügyintézés megteremtése mellett fontos szempont az elektronikus közigazgatás lehetőségeinek bővítése is. A vállalkozások is ezer szállal kapcsolódnak az online ügyintézéshez, hogy e nélkül a számlák kezelése éppolyan nehéz lenne, mint az ügyfelekkel történő kapcsolattartás - mondta a kormánymegbízott.


A kormánymegbízott hozzá tette: A nyugdíjkorhatárt már betöltött, de még aktív idősek számára semmilyen digitális kompetenciafejlesztésre irányuló program a közelmúltig nem volt elérhető annak ellenére, hogy körükben a legmagasabb azoknak az aránya, akik infokommunikációs ismeretek hiányában eddig nem tudtak élni a digitalizáció adta lehetőségekkel. Azért, hogy ez a helyzet megváltozzon, a kormány elfogadta a „Digitalizáció az aktív idősekért” programot. Ezeken túl fontos, hogy javuljanak az idős emberek életkörülményei, segítsék az esetleges munkavállalásukat, tehermentesítsék a szociális és egészségügyi ellátórendszert valamint, hogy enyhítsék az idősek magányát.

 

A programban részt vehetnek azok az aktív idősek, akik eddig nem tudták megfelelően használni saját digitális eszközeiket, okostelefonjaikat, tabletjüket, illetve olyanok is, akik jelenleg nem rendelkeznek ilyen eszközökkel, de szeretnék megismerni ezeket.

 

Eddig négy szolnoki szervezet, valamint 5 környező település, Tószeg, Rákócziújfalu, Nagykörű, Szászberek és Zagyvarékas jelezte a programban való részvételét.

AktuálisSzolnokJász-Nagykun-Szolnok megyeDigitális Jólét Program