2024.03.29, Péntek
A Hableány mentésében dolgozó szolnokiakat köszöntötte Szalay Ferenc
szolnok.hu

A Hableány mentésében dolgozó szolnokiakat köszöntötte Szalay Ferenc

szolnok.hu

2019.07.19. 20:00

A Hableány tragédiája utáni mentésben résztvevő szolnokiaknak mondott köszönetet Szalay Ferenc, a megyeszékhely polgármestere.

Hirdetés

A május 29-i dunai hajókatasztrófa megrázta két ország, Dél-Korea és Magyarország lakosait. Amikor a Hableány nevű kirándulóhajó egy koreai turistacsoporttal a fedélzetén ütközött a Viking szállodahajóval, Hableányon utazó 35 emberből mindössze heten menekültek meg, huszonnyolcan a vízben lelték halálukat.

A mentést rendkívül nehezítette, hogy a Duna áradt, erős volt a sodrása, így napokon keresztül nem fértek a roncsokhoz a mentők. Ezután is nagyon nehéz körülmények között, életveszélyben kellett merülniük a búvároknak. Végül a megfeszített munkának köszönhetően sikerült kiemelni a hajótestet, s egy kivétellel valamennyi áldozat holttestét.

A mentésben Szolnokról búvárok és az Életjel mentőcsoport vett részt, utóbbiak a vízben sodródó áldozatok kutatásából vették ki részüket, a Duna Dunaújváros és Budapest közötti szakaszának átvizsgálásával.

A mentésben hősies helytállást mutató szolnokiakat köszöntötte Szalay Ferenc polgármester a városházán. A városvezető szerint a búvárok és a különleges mentősök most ország-világ előtt bizonyították azt, amit mi már régóta tudunk róluk: világszínvonalú munkát végeznek.

Az, amit az áldozatok felkutatásért, tettek rendkívül nehéz, embertelen körülmények között az áradó, erős sodrású Dunában, nagyon sokak tiszteletét kiváltotta. Azt gondolom, a szolnokiak nevében is mondhatom: büszkék vagyunk rá, hogy egy városban élhetünk Önökkel!

AktuálisHableánydunai hajóbalesetmentés búvár