2024.03.28, Csütörtök

Aktuális

Naperőműben termelt áramból fűtik hátrányos helyzetű, gyermekes családok házait Tiszabőn

2019.11.21

Hátrányos helyzetű gyermekes családokat segítő mintaprogramot indít az ország legelmaradottabb települési között számon tartott Tiszabőn az E.ON Hungária Zrt. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen előrefizetős mérőórákat telepítenek és naperőművet is létesítenek, amelynek bevételeiből lakhatási támogatást juttatnak majd a rászorulóknak.

Két megyei érem a tűzoltók fekvenyomó-bajnokságán

2019.11.20

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pontszerző bajnokságának utolsó fordulójaként rendezték meg a fekvenyomó-versenyt november 18-án Székesfehérváron. A viadalon összesen húsz csapat százharmincöt versenyzője mérte össze erejét. Megyénkből két tűzoltó hozott el érmet.

Egy év alatt több mint 2255 tonna illegális hulladékot szállíttatott el a MÁV

2019.11.20

Tavaly októbertől idén szeptember végéig több mint 2255 tonnányi hulladékot vitetett el a MÁV fővárosi és vidéki vasúti területekről, erre több mint 155 millió forintot meghaladó összeget fordítottak - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.

44 új hellyel bővült Szolnokon a Hild Viktor úti parkolóhelyek sáma

2019.11.19

Folytatódnak a fejlesztések a Széchenyi lakótelepen, ahol ezúttal a Hild Viktor úton bővült negyvennéggyel a parkolóhelyek száma. Ezzel enyhül a környező társasházakban élők parkolási gondja, a jó hír pedig az, hogy további parkolók épülnek a városrészben – mondta el Szalay Ferenc polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Újabb jelentős lépés a Szolnoktól északra zajló útfejlesztésben

2019.11.18

A Strabag és a Belfry mintegy 3,5 kilométernyi szakaszt adott át a Jászkísérre vezető úton, a Magyar Falu Program keretében.

Miniszteri elismerésben részesült Tiszaörs és Tiszaszentimre önkormányzata

2019.11.16

Két Jász-Nagykun-Szolnok megyei település vezetőjének is miniszteri elismerést adott át Pogácsás Tibor államtitkár a Start Plusz 2019 közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő eredményéért.

Jelentős gepida temetőrészletet tártak fel Tiszaug határában

2019.11.15

A temető leletanyagát 2020 őszén a Kecskeméti Katona József Múzeuma a szolnoki Damjanich János Múzeummal közösen állítják majd ki, a szolnoki szakemberek ugyanis 2015-ben Tiszapüspöki határában szintén egy gepida temetőre bukkantak.

Szolnok is csatlakozott az Agrárminisztérium Országfásítási Programjához

2019.11.14

A Jubileum téren két törökmogyorót és egy ezüsthársat ültettek a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola gyermekeinek részvételével.

Megalakult Szolnok város közgyűlése

2019.11.14

Megtartotta alakuló ülését Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyen döntöttek a bizottságok elnökeinek, alelnökeinek és tagjainak összetételéről, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról, illetve szavaztak az illetményekről és tiszteletdíjakról is.

A Dósai Honismereti Szakkör nyerte az idei Jászsági Civil Vándordíjat

2019.11.13

A vándordíjat 2019. november 13-án adja át Jászdózsán, a szakkör ünnepi összejövetelén dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete elnöke.

Jól járnak a biztosítási díjakkal az elektromos autók használói

2019.11.12

Bár a januári évfordulós kgfb-szerződések részaránya évről évre csökken, a november elején kiadott friss biztosítói díjtáblázatok jelzik, hogy az elektromos gépjárművek mellett voksolók alacsonyabb fenntartási költségekkel kalkulálhatnak.

Budai Lórántot választották meg polgármesternek Jászberényben

2019.11.11

Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) 8327, Szabó Tamás (Fidesz-KDNP) 4569, Magyar Levente (független) 257, Dobrosi Péter (Mi Hazánk) 86 szavazatot kapott.     

Az egészséges őszi tányér ötven árnyalata

2019.11.11

Az őszi és téli hónapok beköszöntével sokak számára fejtörést okozhat, hogy miként vihetjük be a szervezetünkbe az egészség megőrzéséhez szükséges vitamin-mennyiséget, hiszen a hidegebb idők miatt - látszólag - lecsökken a zöldségek és a gyümölcsök választéka.

Ingyenes lisztérzékenységi szűrés Szolnok óvodáiban

2019.11.08

A héten többszáz szolnoki óvodás tartotta izgatottan az ujját a lisztérzékenységi vizsgálatot végző szakembernek. A másodpercnyi kellemetlenség azonban fényt deríthet egy sok problémát okozó autoimmun betegségre, amely megfelelő életmóddal jó karbantartható, kezelhető.

Több árvízre kell számítani Magyarországon

2019.11.01

A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért - hosszú távon - több árvízre kell számítani Magyarországon - mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Veszélyessé vált a szolnoki Kertvárosi Óvoda tetőszerkezete

2019.11.21

Födém megerősítésre és a csapadék elvezetésére van szükség a Kertvárosi Óvodában, ahol a közelmúltban észlelt statikai problémák miatt a gyerekek kiköltöztetésére is szükség volt. Szalay Ferenc polgármester a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről.

A reggelit kihagyó diákok rosszabbul teljesítenek az iskolában

2019.11.20

Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket - erre az eredményre jutott egy brit kutatás.

Már a szolnoki bázison vannak a honvédség első új helikopterei

2019.11.19

Már a szolnoki helikopterbázison van a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere - mondta Koller József dandártábornok, a bázis parancsnoka kedden az M1 aktuális csatornán.

Idén is lesz karácsonyi jótékonysági vásár

2019.11.18

December 4-én fél tízkor nyitja meg kapuit a Megyeháza Díszterme és Márványterme a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat idei jótékonysági akcióján. A vásár délután fél ötig tart, délelőtt negyed tizenegykor a Légierő Zenekar Szolnok ad koncertet – hangzott el az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján.

Ilyen cégvezető válik a Z generációból

2019.11.17

A Z generáció szerint kiváló cégvezető lesz belőlük, mivel tanulékonyság, alkalmazkodóképesség, kreativitás és kíváncsiság jellemző rájuk. A jövő vezetői szerint 2050-ben diploma helyett a vizsgával nem megszerezhető szociális készségeken lesz a hangsúly, és a vezetői képességeket nem feltétlenül az iskolapadban, hanem a munkahelyi ranglétrát végig járva fogják megszerezni – derül ki az Adecco Csoport #CtheFuture Z generációs felméréséből.

Látni és látszani Szolnokon

2019.11.15

Folytatódik az országos Látni és Látszani kampány Szolnokon is, ahol a látás és a láthatóság jelentőségére hívták fel a közlekedők figyelmét.

Biztonságos a Közép-Tisza vidéke

2019.11.15

Kiválóan végezte munkáját az elmúlt évben a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG), mindezt pedig az is mutatja, hogy nem alakult ki jelentős vízügyi helyzet a területén.

A foltvarrás nem pusztán hobbi, hanem művészet

2019.11.14

„Magunkért varrunk, magunkat fejezzük ki a színekben, a kezünkkel, a tűvel, a cérnával” – hangzott el a Martfűi Napraforgók Foltvarró Egyesület kiállítás megnyitóján, amely idén „Színek textilbe öltve…” címmel indult útjára 2019. november 9-én a Művelődési Központban.

Szóljon az advent a kreativitásról

2019.11.13

Az év utolsó hónapjában mindenki feleszmél: egy egész évnyi hajtás kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, semmire sincs szükségünk, csupán tartalmas együttlétre barátainkkal és családtagjainkkal.

Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!

2019.11.13

Januártól már minden magyarországi településen elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.

Törökszentmiklóson van az ország legsikeresebb gyára

2019.11.12

A CLAAS Hungária Kft. gyárszimulációs versenyében kereste a legjobbakat.

Hatpontos akcióterv garantálja az Electrolux munkavállalóinak elhelyezkedését

2019.11.11

A kormány és Szabó Tamás, Jászberény polgármestere, valamint Pócs János fideszes országgyűlési képviselő által kidolgozott hatpontos akcióterv garantálja, hogy az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett mintegy 800 munkavállalója nem lesz munkanélküli, és Jászberény sem fogja megérezni a vállalat kapacitásleépítését - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Jászberényben.

Továbbra is előny a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételi eljárás során

2019.11.10

A mostani felsőoktatási eljárás során a komplex középfokú nyelvvizsga után 28 többletpont, a felsőfokú nyelvvizsga után 40 többletpont jár majd.

A nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárást dolgoznak ki Szegeden

2019.11.05

Megerősítette szakmai együttműködését a Szegedi Tudományegyetem, a párizsi École Politechnique egyetem és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy (TAE) vállalat. A nemzetközi konzorcium a nukleáris hulladékok kezelésében új megoldást jelentő, lézeres úton előállított neutronokon alapuló, sóolvadékos transzmutátor létrehozásán dolgozik.

Első tisztek, elismerések

2019.10.31

Több mint harmincan vehették át első tiszti kinevezésüket október harmincadikán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A szervezet főigazgató-helyettese emellett több kollégának hősies helytállásáért elismerést adott át, és természetesen a kerek születésnapjukat ünneplőket is felköszöntötte.