2024.04.16, Kedd

56 milliárd forint uniós forrás érkezik az egészségügybe

kormany.hu

2016.10.21. 14:57

A fejlesztési programoknál már nem az infrastruktúrafejlesztés dominál majd, hanem inkább a betegek igényeit szeretnék jobban kielégíteni, a betegellátás biztonságát növelni.

Hirdetés

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett pályázati lehetőségek nyolc területen nyújtanak támogatást. A szeptemberben megjelent pályázatok alapján a jövő év elején kezdődhet meg a valós munka.

Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a részletekről elmondta,

lehet majd pályázni egységes ápolási eszközpark kialakítására 8 milliárd forint értékben.

Ez a program azt célozza, hogy az ápolási infrastruktúra (ágyak, matracok, stb.) fejlesztése révén javuljon az ápolás színvonala, hatékonysága.

 

A gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer fejlesztésére 6 milliárd, orvos- és nővérszállók fejlesztésére 10 milliárd forintot lehet majd a pályázatban fordítani. Ehhez a közép-magyarországi régióban plusz 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta a helyettes államtitkár.

Klinikai skill-laborok fejlesztésére 8 milliárd, az orvosi diagnosztikai és laboratóriumi hálózat fejlesztésére 9,8 milliárd forint forrást terveznek - ismertette Mészáros János. Ezen kívül a pszichiátriai és addiktológiai gondozóhálózat fejlesztésére 4 milliárd, az egynapos ellátás fejlesztésére 8 milliárd az uniós forrás.

 

A pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése keretében a szakellátók minőségének és hozzáférhetőségének javítása érdekében 2,3 milliárd forint forrás jut - közölte a helyettes államtitkár.

 

Mészáros János hozzátette: a pályázatok célja, hogy az egészségügyi ellátórendszerben elindult bérfejlesztésen túl a munkaerő megtartását célzó szolgáltatásokat és a munkakörülményeket tudják fejleszteni.

 

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója arról beszélt, hogy ezekkel a programokkal hatalmas lépést tesz az ágazat a betegellátás komfortosabbá, biztonságosabbá tételéhez. Az ÁEEK - mint projektgazda - a következő időszakban felméri az igényeket, a valódi munkát a jövő év elején szeretnék elkezdeni - tette hozzá.

GazdaságÓnodi-Szűcs Zoltánbetegellátásegészségügy