2024.04.20, Szombat

Kamionok vásárlásával munkahelyeket is teremtett a BI-KA Logisztika Kft.

szolnok.hu

2016.10.12. 14:05

Az idén alapításának 25. évfordulóját ünneplő BI-KA Logisztika Kft. 2012 óta évente 2 alkalommal szervezi meg Szolnoki Gazdasági Fórum című konferenciáját, mely a szolnoki régió kiemelkedő gazdasági eseménye. Az esemény ezúttal ünnepélyes kamion átadással is kibővült.

Hirdetés

 

A cég a szolnoki régió piacvezető szállítmányozó és logisztikai szolgáltatójaként több mint 150 munkatárs foglalkoztatásával országos szinten is jelentős gazdasági szerepet tölt be. Felelős középvállalatként a BI-KA Logisztika Kft. törekszik arra, hogy lehetőségeihez mérten hozzájáruljon Szolnok és térsége gazdasági fejlődéséhez. A 2012-ben indított, évente két alkalommal megrendezett Szolnoki Gazdasági Fórum célja, hogy az aktuális és hiteles információk átadásán túl segítse a vállalatvezetőket és döntéshozókat az üzleti kapcsolatok építésében is.

 

A konferenciát Szalay Ferenc polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta a BI-KA Logisztika Kft. kiemelkedő szerepét Szolnok gazdaságában, s egyúttal méltatta azt a tudatos partner és ügyfélbarát magatartást, amelyet a cég követ. A város fejlődéséről szólva elmondta: minél előbb szükség van a M4 gyorsforgalmi útra, melynek kivitelezése várhatóan még az idén elkezdődik a munkaterület átadásával, s a tervek szerint a munkálatok 2019-re befejeződnek.

 

A szolnoki régió kiemelkedő gazdasági eseményének meghívott előadói Palkovics László felsőoktatási államtitkár előadását követően ezúttal olyan aktuális témákat jártak körül, mint a negatív kamatláb hatása, a Brexit és a migráció következményei, az Ipar 4.0, valamint a pletyka szerepe a vállalati szervezetben.

 

A BI-KA Logisztika Kft nagy hangsúlyt fektet az innovációra. Az első, saját tulajdonban lévő, korszerű tehergépjárműveket 2011-ben vásárolta a vállalat, flottáját pedig tovább bővítette az évek folyamán. A közelmúltban egy 3 millió eurós beruházást hajtott végre 29 korszerű nyerges szerelvény vásárlásával, bővítve ezzel saját gépjárműparkot és új munkahelyeket teremtve.

BI-KA Logisztika Kft. facebook

 

Gazdasággazdasági fórumBI-KA Logisztika Kft.