2024.04.16, Kedd

Bokrétaünnep a Thyssenkrupp jászfényszarui fejlesztésében

kormanyhivatal.hu

2016.11.15. 10:30

Félidőhöz érkezett a német Thyssenkrupp konszern jászfényszarui gyárának építése. Elérték az épületegyüttes legmagasabb pontját, ezért egy régi hagyományt felelevenítve bokrétaünnepet szerveztek, amelyen összegezték az eddigi elvégzett munkákat.

Hirdetés

Jövő évtől kezdve Magyarországon, magyar mérnökök tervezte elektromechanikus kormányrendszereket (C-EPS) és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt majd a konszern Jászfényszarun. A zöldmezős, több mint 30 milliárd forintos beruházással megvalósuló gyár építése lassan a célegyenesbe fordul, ezért megkezdték a szakemberek keresését: többek között esztergálásra, szerelésre, forgácsolásra várnak jelentkezőket, de például méréstechnikusokra, logisztikai munkatársakra, karbantartókra és mérnökökre is szükség lesz, mindösszesen közel 500 új munkahelyet teremtenek majd.

Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp Presta Hungary ügyvezető igazgatója az ünnepélyes bokrétaavatón köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé teszik, hogy a gyár időben felépüljön, és hogy ez a beruházás Magyarországra érkezhetett.

Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott elmondta, a magyar gazdaság nemzetközi megítélése sokat javult és ennek a bizalomnak szeretnénk is megfelelni. A kiegyensúlyozott gazdasági teljesítmény, a stabilitás és a vállalkozásokat ösztönző jogszabályi környezet mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre több - nemzetközi viszonylatban is jelentős - vállalkozás települ Magyarországra. A kormány néhány éve elkötelezte magát a vállalkozások támogatására, amelynek már látható jelei is vannak. A kormány bizonyos fejlesztéseket, projekteket nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásoknak minősít. Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több ilyen beruházás van, többek között a Thyssenkrupp jászfényszarui fejlesztése is.A megyei Kormányhivatal a maga eszközeivel régóta segíti a vállalkozások hatósági ügyeinek gyors és hatékony intézését és emellett kiemelt beruházási referensi rendszert is létrehozott.

Pócs János országgyűlési képviselő kiemelte, a járulékok csökkentésének eredményeként jövőre emelkedhetnek a munkabérek.

 

A gyárban a világ élvonalába tartozó, innovatív autóipari termékek készülnek majd. Az innováció a Thyssenkrupp Presta Hungary valamennyi magyarországi egységének jellemzője: a vállalat budapesti kompetenciaközpontjának közel 500 mérnöke a világ egyik legjobb csapatának számít. Az itt fejlesztett „okos” kormányrendszerek a hagyományos, folyamatosan energiát felvevő hidraulikus rendszer helyett elektromotoros rásegítést alkalmaznak, így csak akkor fogyasztanak energiát, ha a kormányt ténylegesen elforgatják, ezért autótípustól függően akár 0,3 liter üzemanyagot is megtakarítanak száz kilométerenként, valamint műszakilag megbízhatóbbak a hagyományos, hidraulikus rásegítéseknél.

GazdaságJászfényszaruThyssenkruppbokrétaünnep