2024.04.20, Szombat

Félnek a gazdák az időjárástól

agrarszektor.hu

2017.07.03. 15:27

Az FBAMSZ adatai szerint Bács-Kiskun, Szolnok, Baranya és Békés megyében okozta a legtöbb kárt a jégverés, elsősorban a szántóföldi kultúrákban, de a gyümölcsösök és a szőlőültetvények is károsodtak. Ezekre a kultúrákra azonban sokszor nem kötnek biztosítást.

Hirdetés

Akár a 9 milliárd forintot is elérheti 2017-ben a támogatott mezőgazdasági biztosításokból származó díjbevétel, ami arra utal, hogy idén is tovább nőtt az agrárbiztosítási piac. A tavalyi 65 százalék után, idén csak 50 százalékos visszatérítést kapnak azok a gazdák, akik a három biztosítási típus közül a legkomplexebbet választják.

 

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) összesítése szerint már 10,7 milliárd forintot költöttek a gazdák mezőgazdasági biztosításra, ebből 8,7 milliárdot olyan konstrukcióra, amely díjtámogatást is élvez. Ez az összeg az év végéig szinte biztosan 9 milliárd forint fölé fog emelkedni, ennek elsősorban az az oka, hogy a legtöbb biztosításnak van egy kármentességi engedménye. Ez azt jelenti, hogy ott ahol káresemény történt, a kedvezmény a díjra könyvelődik, és ezzel növeli a tárgyévi díjbevételt - nyilatkozta a Világgazdaságnak Póczik András, az FBAMSZ mezőgazdasági szakértője.

Tavaly 12 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók Magyarországon, ebből több mint 7,5 milliárd forint után vehették igénybe az utólagos állami díjtámogatást. Az idén is 4 milliárd forinttal támogatja az állam a biztosítást kötő termelőket, a fokozódó érdeklődés miatt azonban most még kevesebb pénz jut majd egy-egy gazdának. A keret tavaly is teljesen kimerült, a legkomplexebb, úgynevezett A típusú biztosítást kötők akkor még megkapták a maximális, 65 százalékos visszatérítést. Ők az idén már csupán 50 százalékos támogatásra számíthatnak - mondta Póczik. Az A típust csak a legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére lehet megkötni, ebben az évben összesen 3,9 milliárd forintnyi díjbevétel várható ezekből a szerződésekből.

A B típusú, jórészt zöldség- és gyümölcskultúrára, illetve a legfontosabb szántóföldi kultúrákra köthető jégeső-, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások díjbevétele 3,3 milliárd forint körül alakulhat az idén. Ezeknél is csökken majd az állami támogatás, a tavalyi 50 százalék helyett az FBAMSZ 35 százalékkal kalkulál. Ugyancsak ennyit kaphatnak a többi növényre köthető C típusú szerződéssel rendelkezők, akik 1,5 milliárd forintot hagynak idén a biztosítóknál. Tavaly náluk is nagyobb arányú, 40 százalékos volt a visszatérítés.

Jelenleg támogatott agrárbiztosítást Magyarországon négy cég kínál, az Allianz, a Generali, a Groupama és az osztrák Hagelversicherung. Tavasszal a fagyok okoztak károkat elszórtan az alma-, cseresznye-, meggy-, őszi- és kajszibarack-kultúrákban, a következő időszakban pedig a szántóföldi, elsősorban a kapásnövényeket és a szántóföldi zöldségféléket - mint például paprika, paradicsom - fenyegeti majd a szélsőséges időjárás, így a jégesők, viharok, illetve az aszály.

GazdaságJász-Nagykun-Szolnok megyemezőgazdasági biztosítás