2024.03.29, Péntek

Nagyszabású fejlesztést tervez jövőre a Nagykun-Hús Kft.

mti

2017.09.15. 13:50

A kunhegyesi húsnagykereskedő cégnél 2018-ban növelni szeretnék mind a vágókapacitást, mind pedig a készítménygyártás volumenét.

Hirdetés

Negyedszázada folyamatosan fejlődik évről évre a kunhegyesi Nagykun-Hús Kft., mivel a 25 évvel ezelőtti mintegy 100 millió forintos árbevételét mostanra mintegy 9 milliárd forintra növelte - mondta az MTI-nek Szegedi Sándor, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön, Kunhegyesen a XII. Coop Rally negyedik állomásán.

Az ügyvezető igazgató közölte, az idén az árbevételt mintegy 800 millió-1 milliárd forinttal szeretnék növelni, így elérve a cég 2015-ös árbevételét. A múlt évben ugyanis csökkent a kft. árbevétele, mivel a Nagykun-Hús Kft. németországi leánycégét önálló vállalattá kellett átszervezni, és így annak bevétele már nem jelentkezik Magyarországon. A német érdekeltség ugyanakkor magyar tulajdonban maradt, de a német elszámolási szabályok szerint Németországban működik önálló vállalatként. Éves árbevétele eléri a 3,5 milliárd forintot. A cég termelése 2015-ben mintegy 10 000 tonna volt, míg 2016-ban meghaladta a 12 000 tonnát.

Szegedi Sándor elmondta, a cégnél évente mintegy 120 000-130 000 sertést vágnak. Ennek a sertésszámnak az ötödét, mintegy 20 000-25 000 hízót a cég saját kisújszállási sertéstelepén tenyésztenek, és onnan kerül az "alapanyag" a vágóhídra. A hizlalda árbevétele évente átlagosan 1 milliárd forint.

A cégnél 2018-ban nagyszabású fejlesztést terveznek, növelni szeretnék mind a vágókapacitást, mind pedig a készítménygyártás volumenét. Ezért egymilliárd forintból technológiai fejlesztéseket és épületbővítést is terveznek. A cég árbevételének mintegy 20 százalékát az export adja, a fontosabb célországok Románia, Szlovákia, Csehország és Lengyelország, de a Nagykun-Hús Kft. legfontosabb exportpiacának a romániai piacot tekinti. Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy a cég 100 százalékban magyar, és családi tulajdonban van.

 

Forrás: mti

GazdaságKunhegyesélelmiszeriparfejlesztésárbevételmezőgazdaság2017Nagykun-Hús Kft