2024.04.19, Péntek

Együttműködési megállapodást kötött az F. Segura és az MTA SZTAKI

mti

2018.07.27. 09:05

A szolnoki cégnél már több mint ötszáz ember dolgozik. A dolgozók száma duplájára nőtt az elmúlt év január óta.

Hirdetés

Együttműködési megállapodást kötött a spanyol járműipari alkatrészgyártó F. Segura Hungária Kft. és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI) az Ipar 4.0 keretében, a cég szolnoki gyárában induló digitalizálási folyamatról csütörtökön a Tisza-parti városban. 

Lipták-Fegó László, az F. Segura Hungária Kft. szolnoki gyárának igazgatója az aláírás után elmondta: a projekt a Segura  eddigi tízéves, csaknem 16 milliárd forintos fejlesztési programjának újabb lépése, amely további 4 milliárd forintos beruházással fog megvalósulni három-négy év alatt. 
Az igazgató nagyon fontos lépésnek nevezte az ipar digitalizációját a jelenlegi magyar munkaerő-piaci helyzetben, amely hozzájárul a még hatékonyabb, költségtakarékosabb munkavégzéshez,  a termékfejlesztéshez, és segít a gyorsabb piacra jutásban is.   

A Segura már tíz évvel ezelőtt is termelési referenciaközpont kialakításában gondolkozott, akkor és azóta is vadonatúj gépekkel, installációkkal, berendezésekkel látta el a gyárat. A most következő beruházás célja, hogy technológiai referenciaközponttá váljon a magyar gyár a Segura-csoporton és Közép-Kelet-Európán belül is.

Lipták-Fegó László elmondta: a projekt első szakaszában a jelenleg piacon lévő, általuk használt eszközöket felhőalapú rendszerekkel kapcsolják össze. A második, szintén még az idén megvalósuló lépésben bevezetik a már piacon létező egyéb eszközöket, például a termeléstervezést, a raktárkezelési rendszereket, a kiterjesztett valóság alkalmazását a karbantartásban. 
A harmadik lépésben az újabb technológiákat aknázzák ki, ilyen például a "dolgok internete", a felhőhöz kapcsolódó érzékelők, adatgyűjtő rendszerek, valamint az önvezető járművek alkalmazása a logisztika területén. 
A munkavállalóknak komoly képzésekre lesz szükségük az eszközök használatához, karbantartásához és a lehetőségek teljes mértékű kiaknázásához.  

A cég legnagyobb partnere a Ford, a Volvo, a Mercedes-csoport, a Volkswagen-csoport egyes tagjai, és nemrég kezdtek együttműködni a Jaguár Land Roverrel. 
A cég évente mintegy 30-40 millió alkatrészt gyárt, különféle motorokhoz, autókarosszéria elemekhez tartozó fém alkatrészeket, szetteket és szerelvényeket.
 

GazdaságSzolnokF. Segura Hungária KftMagyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet