2024.03.28, Csütörtök

Mezőtúr adott otthont a IX. Környezetvédő és tudatos fogyasztó konferenciának

mezotur.hu

2017.05.03. 09:19

A rendezvény célja az ismeretek bővítése, gazdagítása a szakmai prezentációk által, valamint az intézmény környezetvédő szemléletének, gyakorlatának bemutatása. A konferencia lehetőséget biztosított a környezetvédelemben és tudatos fogyasztói magatartás kialakításában már jártas óvodapedagógusoknak, óvodáknak a bemutatkozásra, a környezettudatos szemlélet megismerésére, tapasztalatcseréjére.

Hirdetés

 

A vándor konferencia, melynek most Mezőtúr volt a helyszíne, a Kecskeméti Corvina Óvoda indította el. Az eseményre 15 településről érkeztek pedagógusok, közel 90 fővel.

A mezőtúri Közösségi Ház nagytermében köszöntötte a megjelenteket Kontér Béláné a Mezőtúri Városi Intézmény – Csoda-vár Központi Óvoda intézményvezetője, majd Herczeg Zsolt Mezőtúr Város polgármestere.

A délelőtti órákban különböző előadásokat hallgathatott meg a közönség több meghívott vendég előadásában. A hulladékgazdálkodásról Búsi Lajos beszélt a Földművelődési Minisztériumból, Natura 2000 Magyarországon címet viselte Molnár Géza a Körös-Maros Nemzeti Park képviselőjének előadása, Giligán Egyesület hazai és nemzetközi munkája a hagyományos mezőgazdaság területén a természet védelme érdekében című előadást Szász Béla a Giligán Egyesület elnöke tartotta meg majd végül Andrási Ilona intézményvezető helyettes a Mezőtúri Városi Intézmény – Csoda-vár Központi Óvoda Zöld Óvoda programját mutatta be.

 

A beszédeket követően a Csoda-vár Óvodába látogattak, ahol lehetőségük nyílt,  a résztvevőknek egy kiállítás megtekintésére, mely a környezetvédelem, az újrahasznosítás jegyében a gyermekek, a szülők és az óvodapedagógusok által készített játékokból állt.

 

Az ebédet követően Tömösköziné Kun Róza Erika egy hangulatos népmesével nyitotta meg a délutánt, majd "A Gyermekek és családjaik környezetvédő szemléletének alakítása az óvodában" elnevezésű témával kapcsolatos előadások kezdődtek meg. Szarka Imréné óvodapedagógus előadásában bemutatta, a Csoda-vár Óvodában zajló Zöld jeles ünnepeket. A konferencia végén három vidékről érkezett óvoda mutatkozott be.

 

A vendégek a Közösségi Ház nagytermében kiállítás keretében tekinthették meg az intézmény óvodás gyermekei által készített környezetvédelemmel kapcsolatos alkotásokat, és a "Túri szemezgető",  "Mesekuckó" tehetséggondozó műhelyek munkáit. A rendezvényen került bemutatásra a két műhely gyermekei által készített „Nyuszi család kalandjai” című mesekönyv, mely a Nemzeti Tehetség Program, NTP-KKI-16 pályázat támogatásával készült.

Helyi hírekmezőtúrKörnyezetvédő és tudatos fogyasztó konferenciaCsoda-vár Központi Óvoda