Hirdetés


A látogatószám is nőtt Martfű idei fesztiválján
Martfű Média

A látogatószám is nőtt Martfű idei fesztiválján

martfu.hu

2017.08.24. 15:22

Alig akadt műfaj, mely nem szerepelt a martfűi fesztivál zenei kínálatában, és szinte olyan nap sem volt, melyen ne telt volna meg szórakozni vágyókkal az „ÖrökZöld” hamisítatlan, gyönyörű fesztivál helyszíne.

A régióban is párját ritkító vízi színpadról és ugyancsak különleges nézőteréről a fellépő zenekarok, előadók is elismeréssel beszéltek, a szervezők pedig örömmel nyugtázták, hogy a hatodik éve megrendezett ÖrökZöldTisza Fesztivál hagyományt teremtett és ismertséget is hozott Martfűnek.

„Ez a fesztivál országosan is nagyhírű már” – hangsúlyozta a megnyitón Martfű polgármestere, hozzátéve azt is, hogy a fesztiválok között azért különleges ez, mert négy napon át kínálja ingyenesen több korosztály számára is programjait. Dr. Papp Antal arra biztatta a közönséget, hogy vegyenek részt minél több eseményen, koncerten, érezzék jól magukat nálunk a környékbeli vendégek is.

A helyszínt biztosító támogató, Tomasovszky László, a társszervező Martfű Termál Spa tulajdonosa a rendezvénysorozatot megnyitva kiemelte: – „Azért vagyunk, hogy Önök jól érezzék magukat, tapsoljon, táncoljon, élvezze a műsort minden kedves vendégünk”.

Az Irie Maffia és Edvin Marton koncertestjén látogattak ki legtöbben a termál tó víziszínpadához, ezeken a programokon több ezren tapsolták vissza az előadókat.

A nagykoncertek között régi és új rajongóit is várta jó hangulatú koncertjére Lilla és a Napoleon BLD, a záró nap éjjeli buliján pedig a Cozombolis pattogó, mediterrán dallamai táncoltatták a fesztiválozókat.

A négy nap alatt a több mint tíz zenei élmény sorában a Maxisun, a Musicum, és a Spontán Blues clubszínpados műsorai is a fesztivált színesítették.

Kellemes délutáni programon szólt a Zithe Random sokarcú citerazenéje, fellépett a Misztótfalui Ifjúsági Fúvószenekar, a Cimbali Band népszerű zenekara pedig a fesztivál egésznapos rendezvényén, a J-N-Szolnok Megyei Vadásznapon szórakoztatta a vendégeket. 

 

A sok izgalmat jelentő film szabadtéri vetítése is különleges esemény volt a fesztiválon, ahol többen nézték meg újra vagy először A Martfűi rémet. A többnyire Martfűn forgatott film, sok-sok martfűi statiszta közreműködésével, az év legsikeresebb Magyar Filmdíjas játékfilmje lett.

Nem a fesztivál színpadán, de annál meghittebb környezetben, a Szent Tamás- templomban adott gyönyörű koncertet a Martfűről elszármazott és már fuvolaművészként viszontlátott Fehérvári Ágnes. A Gedai Ágoston orgonaművésszel közös koncert nagy sikert aratott a komolyzene kedvelők körében.

Haltelepítés, ügyességi játékok, vízi vetélkedők, csak néhány a programok közül, melyek kizárólag a gyermekeknek szóltak. Ebben az évben az eddigieknél is több családi és gyermekprogramot kínálva várták a vendégeket a szervezők.

A bátorságpróba résztvevői a nagyérdemű előtt, a fesztiválon vehették át jutalmaikat. Az izgalmas feladatokba több mint 50 gyermek kapcsolódott be örömmel. Honfoglalás-kori lovas harci bemutató, játszóház és látványosságként egy igazi jurta is várta az érdeklődőket. A fesztivál nem csak a koncerteket kínálta ingyen vendégeinek. Most a gyerekeknek sem kellett fizetni a sokféle játékért, köztük a trambulinért, csúszdáért.

A horgászverseny és az F. Nagy Géza Tenisz Emlékverseny a fesztivál hagyományőrző eseményeiként gazdagították a programokat és az élményeket, mint ahogyan az ünnepi tűzijáték is, mely ezúttal Edvin Marton élő hegedűjátékával tette különlegessé a fesztivál záró pillanatait.

 

MartfűÖrökZöldTisza Fesztivál