2024.03.28, Csütörtök
Már közel félig elkészült az M4-es szolnoki Tisza-híddal épülő szakasza
A Tisza-hidat ábrázoló fotó októberben készült (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

Már közel félig elkészült az M4-es szolnoki Tisza-híddal épülő szakasza

magyarepitok.hu

2021.02.06. 13:36

A Duna Aszfalt és a Colas kivitelezésében Abony és Törökszentmiklós között közel 30 kilométeren dolgoznak.

Hirdetés

Legutóbb októberben számoltunk be a 2x2 sávos M4-es Szolnok mellett épülő részéről, mely mintegy 27 kilométer hosszan készül el Abony és Törökszentmiklós között, várhatóan 2022 első negyedévében.

A fejlesztés két alprojektben valósul meg, az összesített előrehaladás 42 százalékos

– számol be a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), illetve közleményükben kifejtik: most ért abba a szakaszába az építkezés, hogy a 4-es főuton közlekedőknek február 9-től kezdődően 5 hónapig forgalomeltereléssel kell számolniuk. Ennek részleteiről a NIF honlapján lehet tájékozódni.

A régen várt M4-es 2x2 sávos út pontosan annak a jelentős forgalmat lebonyolító 4-es főutnak a terhelését csökkenti majd, ahol most a forgalmat ideiglenesen korlátozzák.

Az útépítés azonban nem csupán a 4-es főút vonalán zajlik, hanem egészen az erdélyi határig fut: itt szeptemberben adták át a legkeletebbi 30 kilométeres szakaszt, mely a Duna Aszfalt Kft., a Hódút Kft. és az A-Híd Zrt. kivitelezésében valósult meg.

A projektlebonyolítást a Főber Zrt., a Viköti Kft., az Oviber Kft. és az Eurout Kft. látta el; a tervezést a Tura-Terv Kft. és az Utiber Kft. végezte el.

 

Az M4-es erdélyi határátkelője (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

 

A Szolnokot északról elkerülő pálya így épül meg

Azonban most az Abony és Törökszenmiklós között épülő szakaszról érkezett hír, ahol

  •  az első szakaszt a 90+859 és a 109+460 kilométerszelvény között a Colas Közlekedésépítő Zrt., a Colas Hungária Zrt. és a Duna Aszfalt Kft. kivitelezi;
  •  a második szakaszt a 109+460 és a 118+000 kilométer szelvények között a Duna Aszfalt építi meg (itt épül a Tisza-híd is, mely meghatrozó része lesz a szolnoki északi elkerülőként is funkcionáló útnak)

 

A Millér csatornát és a Zagyvát is át kell ívelni egy-egy híddal, de a vasúti átkelő építkezése is látványos

 

A SWIETELSKY munkája szeptemberben a Duna Aszfalt megbízásából (Nagy MIhály/magyarepitok.hu)

Az első, 18,6 kilométeres szakaszon az alábbi három különszintű csomópont jön létre:

  • Abony keleti lejárója;
  • a 32-es főút csomópontja
  • és a 3225-ös út csomópontja.

Emellett 18 főbb műtárgy kerül megépítésre, köztük egy 168 méter szerkezeti hosszal bíró Zagyva-híd, továbbá a 110 méteres Millér-híd. Ezek közé tartozik az a 63 méter hosszú vasúti átkelő is, ahol a Duna Aszfalt alvállakozójaként a SWIETELSKY Magyarország Kft. is dolgozik, és részletesen beszámoltunk egy korábbi cikkünkben.

 

A Tisza és az ártere felett is létrejön egy átjáró

 

A Tisza-hidat ábrázoló fotó októberben készült (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

A második szakaszon a nyertes feladata a 8,54 kilométeres útvonalon a Törökszentmiklós nyugati részét bekötő különszintű csomópont kivitelezése.

Emellett 9 főbb műtárgy kerül megépítésre, melyek közül kiemelkedik

  • a cikkünkben már többször említett új Tisza-híd 756 méteres szerkezeti hosszal;
  • valamint a Tisza ártér feletti híd 416 méteres szerkezeti hosszal.
Helyi híreképítőipari cégekA-Híd Zrt.Oviber Kft.Duna Aszfalt Zrt.VIKÖTI Kft.Főber Zrt.Tura-Terv Kft.Utiber Kft.Swietelsky Magyarország Kft.SzolnokAbonyNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.Hódút Kft.Colasgyorsforgalmi utakM4-esTörökszentmiklósEurout Kft.