2024.03.28, Csütörtök

Idén is járja a várost a Coop Mikulás Vonat

2015.12.01. 08:39

Hirdetés

Ahogy közeleg az év vége, a gyermekek és is egyre izgatottabban várják a Mikulást és a karácsonyt. A Coop Szolnok Zrt. már évek óta szerez örömet az apróságoknak a két napig közlekedő Mikulás vonattal, így lesz ez idén decemberben is.

Példaértékű a Coop Szolnok Zrt. társadalmi felelősségvállalása, elkötelezettsége a szolnokiak iránt - mondta a program sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc polgármester, aki felidézte, hogy a város egyik legnagyobb, legtöbb embert megmozgató szabadtéri sportrendezvényét, a Májusfa Futást is kiemelten támogatja a cég.

 Idén kilencedik alkalommal közlekedik Szolnok városában a Coop Mikulás Vonat, melydecember 4-én és 5-én járja a várost. Pénteken délelőtt 10 óvodába, valamint kora délután a megyei Hetényi Géza Kórház gyermek osztályára is ellátogat a Mikulás. A kisvonattal érkező Coop Mikulás az angyal, a krampuszok és a Szandaszőlősi Általános Iskola kismanói segítségével oszt ajándékot a gyermekek között.

A cég számára fontos a társadalmi szerepvállalás: két nap alatt összesen közel 2000 gyermek kap ajándékot a Coop Mikulástól. Az üzletlánc szállítópartnerei közül mintegy 30 cég támogatja a rendezvényt – mondta Csepeli Lajos, a Coop Szolnok Zrt. ügyvezetője.

A Mikulás kisvonat menetrendje:

Szolnokon a Kossuth térről indulva és érkezve, körjáratban vehető igénybe.

December 4.péntek 15:00-19:00

December 5.szombat 11:00-19:00

Péntek délután a Mikulás kisvonat körjáratban utaztatja a gyerekeket. A Coop Mikulás segítőivel várja a szolnoki Kossuth téren a gyerekeket; itt elmondhatják a Mikulásnak a kívánságaikat, amiért cserébe ajándékot kapnak.

Szombaton egész nap a Kossuth téren várják ismét a gyerekeket, amíg várakoznak a kisvonatra, addig a város által szervezett adventi műsorok szórakoztatják a gyerekeket.

Ízelítő a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. által szervezett programokból: Szandaszőlősi Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium diákjainak műsora, valamint az Óperenciás Bábszínház előadását láthatják, hallhatják a gyerekek.

A Mikulás kisvonatra a gyermekek Coop Mikulás csuklópánttal szállhatnak fel. A csuklópántot a gyermekek szülei/nagyszülei bármely COOP Szolnok Zrt. által üzemeltetett szolnoki üzletben történő minimum 500 Ft feletti vásárlás után.

forrás: www.info.szolnok.hu

Galéria

Helyi hírekIdén is járja a várost a Coop Mikulás Vonat