2024.04.18, Csütörtök

Az Eszterházy egyetem a hazai pedagógusképzés fellegvára

kormanyhivatal.hu

2016.07.11. 13:49

Az egri Eszterházy Károly Egyetem létrejöttével még jobban megerősödhet a korábbi főiskola a hazai pedagógusképzés fellegváraként - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Egerben, az intézmény július elsejei önállóvá válása alkalmából rendezett ünnepségen, amelyen megyénkből Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Pócs János országgyűlési képviselő és dr. Szabó Tamás Jászberény polgármestere is jelen volt.

Hirdetés

Balog Zoltán úgy fogalmazott: az egri intézmény már főiskolaként is alkalmas volt az alkalmazkodásra, bevezette a tanárképzést és élen jár a digitális (e-learning) képzésben is.

Az Eszterházy Károly Egyetem hazánk legnagyobb vidéki alkalmazott tudományok egyeteme, amely Észak-Magyarország egyik legkiterjedtebb hálózati struktúrájával fog rendelkezni és valódi térségi tudásközpont lehet.

A miniszter arról is beszélt, hogy az egri egyetem úttörő szerepet játszhat a magyar szőlész-borászképzés modernizálásában is.

Ugyancsak nagy értéke az egri egyetemnek a roma szakkollégium, amely egy olyan cigány középosztály felzárkózását és felemelkedését segíti, amely nem a konfrontációban, hanem az együttműködésben érdekelt - emelte ki Balog Zoltán. Enélkül veszélybe kerülne unokáink jövője is - tette hozzá.

 

A miniszter hangsúlyozta: 2010 első negyedévében Magyarországon még 3,7 százalékos volt a bejelentett diplomás munkanélküliség, amely 2016 első negyedévére 2,2 százalékra csökkent. Balog Zoltán szerint ez ma Európában a legjobb adat.

A legfontosabb azonban az, hogy a magyarok saját hazájukban tudjanak boldogulni, és ezért a célért az Eszterházy egyetem sokat tud tenni a térség egyik legfontosabb szellemi, tudományos és kulturális központjaként - fogalmazott Balog Zoltán.

Liptai Kálmán, a főiskola eddigi rektora, az egyetem ideiglenes vezetője arról beszélt: az egriek kétszázötven éves álma teljesült be azzal, hogy az egykori főiskola egyetemmé válhatott. Olyan egyetemet szeretnének, amely elesetteknek talál utat, csöndes tehetségeknek varázsol alkotó életet.

Az Eszterházy Károly Egyetem tájékoztatása szerint az emberi erőforrások minisztere 2015 őszén tett javaslatot a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) és az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) összeolvadására. Az így létrejött egyetemhez csatlakozik a jászberényi pedagógiai kar is.

Az Eszterházy Károly Egyetem egri székhellyel négy campuson fog működni: Egerben, Gyöngyösön, Jászberényben és - az EKF-hez még 2013-ban csatlakozott - Sárospatakon várhatóan nyolcezer hallgató tanul majd szeptembertől.

Az egyetemen öt kar kezdi meg működését: az agrártudományi és vidékfejlesztési, a bölcsészettudományi, a gazdaság- és társadalomtudományi, a pedagógiai, valamint a természettudományi kar.

 

(MTI, Kormánymegbízotti Kabinet képforrás: Bartos Gyula/EMMI)

Ajánljuk még