2024.03.28, Csütörtök

Búvárkarácsony és Mikulás Kupa Martfűn

turizmus.com

2016.12.01. 10:28

A sokéves hagyományt folytatva idén is megrendezik a Búvárkarácsonyt, valamint a Vízilabda Utánpótlás Mikulás Kupát a Martfű Termál Spa-ban.

Hirdetés

 

A december 4-i rendezvényen közel 60 búvár vesz részt. A 4 méter mély úszómedence a búvárok kiképző bázisa, ahol nemcsak a kezdők szokják a mélységet, hanem a profik is felkészíthetik magukat illetve szereléseiket a szezonra. A búvárkodás a sport, a csapatépítés és önismeret-fejlesztés mellett a manapság igen aktuálissá vált kérdésben is – mint a környezet- illetve természetvédelem szélesebb körű elterjesztése – segítséget nyújt.

Az esemény – melynek különlegessége, hogy nemcsak a víz alól, hanem a víz alatti betekintő ablakból is nyomon követhető – 9 órakor fenyőfa-állítással kezdődik.

A Vízilabda Utánpótlás Mikulás Kupa december 7-9-ig tartó rendezvény a Magyar Vízilabda Szövetség szakmai koordinálásával valósul meg. Martfű már több alkalommal adott otthont utánpótlás rendezvénynek. Az idén nyáron harmadik alkalommal, 6 élvonalbeli csapat részvételével került lebonyolításra a Martfű Termál SPA Utánpótlás Vízilabda kupa, illetve több kisebb torna, felnőtt és utánpótlás edzőtáborok.

 

A mérkőzések kezdete:

2016.12.07.  18:30, 20:00

2015.12.08.  9:00, 10:30, 18:30, 20:00

2015.12.09.  9:00, 10:30

 

 

KitekintőbúvárkarácsonyMartfűVízilabda Utánpótlás Mikulás Kupa

Ajánljuk még