2024.03.28, Csütörtök

Szombaton kap Magyar Örökség Díjat a Szolnoki Művésztelep

mti

2017.03.22. 12:59

Szombaton adják át a Magyar Örökség Díjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, az elismerést újabb hét kiemelkedő személyiségnek és intézménynek adományozzák.

Hirdetés

Magyar Örökség Díjban részesül a komáromi Selye János Gimnázium magyar nyelvű oktató-nevelő munkássága, a 230 éves magyar állatorvosképzés és a 115 éves Szolnoki Művésztelep.

A Magyar Örökség Díj nemcsak a Szolnoki Művésztelep 115 esztendejének folyamatos művészi munkáját ismeri el, hanem a folytatásban rejlő, nélkülözhetetlen bizalmat is jelzi - hangsúlyozza méltatásában Egri Mária művészettörténész, muzeológus.

 

Gazda István tudománytörténész méltatása szerint a 368 éves Selye jános Gimnázium a Felvidék és Szlovákia legnagyobb, önálló igazgatású magyar gimnáziuma, amely 1950 óta teljesíti fő küldetését, a magyar ajkú fiatalok felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásának biztosítását.

Gerencsér Ferenc egyetemi oktató laudációjában kiemeli, hogy a magyar állatorvosképzés nemcsak olyan szakembereket biztosított az országnak, akik minden történelmi helyzetben lehetővé tették az élelmiszerellátás folyamatos biztosítását, hanem olyan értelmiségieket is, akik a polgári értékrend és a nemzeti érzés hordozóiként mindig biztos támaszai voltak a vidéki Magyarországnak.


A kuratórium kitüntetésben részesíti Szöllősi Antal Északi Magyar Archívumát, Juhász Zoltán népzenekutatói és előadóművészi munkásságát, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) restauráló laboratóriumának pergamen-kódex restauráló eljárását és Sajdik Ferenc rajzművészetét.

KitekintőSzolnokSzolnoki MűvésztelepMagyar Örökség Díj

Ajánljuk még