2024.03.28, Csütörtök
Tisza-parti Nyár, Városházi Est és Séf Randevú júliusban Szolnokon
programturizmus.hu

Tisza-parti Nyár, Városházi Est és Séf Randevú júliusban Szolnokon

mti

2019.07.09. 07:32

Három nagy rendezvényre is várják a közönséget júliusban Szolnokon: a Tisza-parti Nyáron koncertekkel és motoros felvonulással, a Városházi Esten kulturális programokkal, a Séf Randevún pedig különleges ételekkel készülnek a szervezők.

Hirdetés

A Tisza-parti Nyár rendezvénysorozat hagyományos nyitó bulija az Emlékkoncert, amelyet július 12-én és 13-án az "égi zenekarba távozott" zenészek emlékére rendeznek meg idén már tizedik alkalommal, és amelyen szolnoki és a városhoz kötődő zenészek, együttesek lépnek fel a Hild János téren. Idén egy relikviákból, hangszerekből álló, Akikért a zene szól című kiállítás is kapcsolódik az Emlékkoncerthez.
Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központtal közös programon két nap alatt három színpadon 22 formáció mutatja meg Szolnok zenei életének sokszínűségét. A fellépők között lesznek többek között Verebes György és Barátai, az Inmates, a Reunion Rock, a MusicuM zenekar és a Milford Sound.

 

Július 20-án délután különleges motorkerékpárok lepik el a Hild teret. A program gyermek- és felnőtt motoros felvonulással indul. A motoros lányok szépségversenye után Gombos Attila motoros kaszkadőr bemutatóját láthatják az érdeklődők. Az elmúlt évtizedek legendás slágereit a Pedrofon és az Origo együttes hozza el, az est sztárfellépője az Emelet lesz. 
A Tisza-parti Nyár programjai, koncertjei ingyenesek. Eső esetén a rendezvényt az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ földszinti előcsarnokában tartják meg.

 

Immár kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt július 12-én egy éjszakára a szolnoki városháza: kulturális, szórakoztató programokkal, képzőművészeti tárlattal várják a vendégeket. A város vezetői azzal a szándékkal szervezik meg az Városházi Estet, hogy a szolnokiak más oldaláról is megismerhessék a hivatalt.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd a Szolnoki Művésztelep kiállítását tekinthetik meg a látogatók. Idén az Alkoss szabadon! című, szolnoki középiskolásoknak kiírt pályázatra érkezett alkotásokból is nyílik tárlat. Az est színpadi programokkal, koncertekkel folytatódik a városháza udvarán. A New Step Fitnesz és Táncstúdió produkciója után Lőrincz Judit és Turpinszky Gippert Béla zenei műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, majd a Smart Zenekar ad koncertet. Az este során lesz LED-fény- és tűzzsonglőr-bemutató, a gyerekeket szabadidős és népi játékokkal várják a szervezők.

 

A július 26-27-én immár ötödik alkalommal megszervezett Séf Randevún számos ételkülönlegességet kóstolhat meg a közönség az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ előtti Hild János téren. Mindkét este szabadtéri főzőshow-t láthatnak az érdeklődők Németh Ádám és Wirgha Márk séfekkel, valamint Molnár Bence junior séffel. 

Először vesz részt a programon az Auguste Escoffier Disciples magyarországi szervezete, amelynek tagjai egy francia bisztró hangulatát, ízvilágát varázsolják a közönség elé Jász-Nagykun-Szolnok megye szakácsai és Jerome Szkuta, a francia nagykövet séfje közreműködésével. 
A rendezvény idején francia sanzonműsorral lép fel Szeder, valódi utcabáli hangulatot ígér a szolnoki Smart Jazz, és ott lesz az Oti Voice & Bass is.

A nyáresti rendezvényt, amely a belépéskor megváltott, úgynevezett Séf Tallérral látogatható, gyermekfoglalkoztató és bábszínház teszi teljessé.

KitekintőTisza-parti NyárSzolnokVárosházi estSéf randevúAba-Novák Agóra Kulturális Központ