2024.04.16, Kedd

Kötivizig: nem volt szükség vízkorlátozásra idén nyáron

2015.11.12. 21:47

Hirdetés

Nem volt szükség vízkorlátozásra idén nyáron az eddig mért legalacsonyabbhoz közelítő tiszai vízállás ellenére sem - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője hétfőn sajtótájékoztatón, Szolnokon.

    Lovas Attila elmondta: az igazgatóság mindezt a kiskörei vízlépcső és a mögöttes átfolyásos tározó - a korábbi évek tapasztalatain alapuló és minden körülményt figyelembe vevő - "óraműszerű" üzemeltetésével, a nagy vízügyi műtárgyak precíz szabályozásával érte el.     Utalt arra, hogy a vízhiányos időszakra számítva már tavasz végén, nyár elején számos megelőző intézkedést hoztak. Ezek közül a legfontosabb, hogy csaknem 200 millió köbméteres víztöbbletet tároztak be elsősorban a Tisza-tóban és a Nagykunsági-főcsatornában. Ennek is köszönhető, hogy a magas hőmérséklettel társuló, csapadékszegény nyár alatt mindvégig kielégíthették a térségi vízigényeket és biztosíthatták a Körös-völgy ökológiai vízpótlását - jegyezte meg.
    Fejes Lőrinc, a Kötivizig kiskörei szakaszmérnöke elmondta: az igazgatóság a felkészülés jegyében - hasonlóan az aszályos 2012-es és 2013-as évhez - a vízhiánykár-elhárítási intézkedési terve alapján határozta meg a szükséges beavatkozásokat. A július közepétől szeptember végéig tartó vízhiány elleni védekezés keretében pedig a felhasználható vízkészletek folyamatos biztosítására fektették a hangsúlyt - közölte.     Hozzátette, a szolnoki felszíni vízmű zavartalan működéséhez szükséges minimális vízszintet folyamatosan stabilizálni tudta az igazgatóság, garantálva ezzel 120 ezer ember biztonságos ivóvízellátását. 
    Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője az eseményen szólt arról, hogy az elmúlt tíz év nyara közül - a 2014-es évet kivéve - az idei volt a legmelegebb, 1901 óta pedig a negyedik legmelegebb.     Az új vízügyi stratégiáról, a Kvassay Jenő-tervről elmondta, hogy a dokumentumot a napokban véglegesítik, az a tárcaközi egyeztetések után a jövő év első negyedévének végén a kormány elé kerül.
    Jakus György, az OVF szakértője a sajtótájékoztatón szólt arról, hogy a főigazgatóság projektgazdaként elindította komplex, a Duna magyarországi vízgyűjtő területét átfogó geoinformatikai központ létrehozásának uniós finanszírozású, csaknem 10 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében megújul a vízügyi ágazat informatikai eszköztára. A projekt végeredményeként Vízügyi Informatikai Központ jön létre - tette hozzá.

mti

Fotó: www.kötivizig.hu

Galéria