2024.04.19, Péntek

Idén is összemérték tudásukat a költészetet kedvelő fiatalok

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

2017.04.10. 10:34

Immár 9. alkalommal rendezték meg a Megavers elnevezésű Országos Televíziós Tehetségkutató Versenyt Szolnokon. A középdöntők akadályait sikeresen teljesítő, döntőbe jutott fiatal versmondókat neves alkotók, előadóművészek értékelték a megmérettetésen. A versenyzőket a döntőben Dr. Kállai Mária kormánymegbízott köszöntötte.

Hirdetés

A versmondó tehetségkutatót az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Szolnok Televízió 2009-ben, a Költészet Napja alkalmából indította útjára azzal a céllal, hogy a versszerető közönség tehetséges fiatalok értő tolmácsolásában élvezhesse a klasszikus és kortárs költők műveit.

A versenyzőket a döntőben Dr. Kállai Mária köszöntötte. A kormánymegbízott kiemelte; a Megavers ma már nem csak szűkebb hazánkban, Szolnokon, a megyében vagy a térségben élők körében elismert, hanem már az országos hírnév mellett a magyar diaszpórában is megvetette a lábát. A magyar nyelv, a kultúra, az irodalom tovább él a fiatal generáció révén a nemzettől elszakadt magyarok körében is.

Az elmúlt kilenc év alatt több száz fiatal vállalkozott arra, hogy közönség előtt, majd pedig a televízió kamerái előtt is bemutatkozhasson és megmutathassa versmondó tehetségét. Ez a több száz fiatal több több ezer szülőt, rokont, pedagógust, barátot és a verset szerető közönséget is jelent. Bízom abban, hogy még sok-sok évig így a költészet napja környékén újra és újra összegyűlhetünk, hogy a versek segítségével lelkileg feltöltekezzünk – fogalmazott köszöntőjében a kormánymegbízott.

 

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

KultúraSzolnokversmondástehetségkutatóKöltészet Napja2017megavers