2024.03.29, Péntek

Kultúra

Túrákkal egybekötött minikoncertek és operajóga is lesz a Tisza-tavi fesztiválon

2017.05.23

A negyedik alkalommal megrendezett esemény elsődleges célja a kultúra, a természet és az aktív pihenés összekapcsolása. Kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertek, operajóga és táncelőadások is lesznek a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon július 28. és 30. között.

Szolnokon is láthatjuk az első magyar rövidfilm-válogatást

2017.05.17

A Film Farm elnevezésű projekt a kisfilm műfajára szeretné ráirányítani a nézők figyelmét egy kilenc alkotásból álló válogatással, amelyet csütörtöktől országszerte számos moziban, így például Szolnokon is láthat a közönség.

A foltvarrás örömforrás, kapcsolatteremtés és sok-sok szeretet

2017.05.09

20 év a textilek bűvöletében. Ezt a címet kapta a Martfűi Napraforgók Folt-mozaik Varróklub jubileumi kiállítása, amely május 22-ig látható a Művelődési Központban. Az összetartó foltvarró közösség tagjai munkáikba ezúttal is szívüket-lelküket belevarrták, két évtized felhalmozott tudását tárva a nagyközönség elé.

Szolnok és az első világháború

2017.04.09

Könyvbemutatónak adott helyet pénteken a városháza jegyzői tárgyalója: a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára legújabb kiadványát mutatta be Bojtos Gábor főlevéltáros.

Konferenciával kezdődött a Verseghy emlékév Szolnokon

2017.04.04

Kültéri molinókiállítással és a tudós, költő emléktáblájának koszorúzásával kezdődött meg a Verseghy Ferenc születésének 260. és halálának 195 évfordulója alkalmából rendezett Verseghy Emlékév Szolnokon, a rendezvénysorozat nyitányaként In memoriam Verseghy Ferenc címmel szervezett tudományos konferenciát a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár.

Szolnok is állomása lesz a Muzsikás turnénak

2017.04.03

Különleges műsorral indul országos turnéra pénteken a Muzsikás. Szolnokra, április 30-án érkeznek az Aba Novák Agóra Kulturális Központba. A népszerű együttes Allegro Barbaro című programjában, amelyben Bartók és Kodály művei hangzanak el, a zongora mellett megszólalnak a népi hangszerek, a produkciót énekesek és táncosok egészítik ki.

Szolnokon kezdte turnéját a Semmi konferencia

2017.03.29

Új formában láthatta a közönség a Kiscsillag zenekar és Földes Eszter színművész tavaly bemutatott zenés darabját, a Semmi Konferenciát. A koncertszínházból kamaradarabbá formált produkció, amelynek dalai a napokban megjelentek lemezen, vidéki turnéja Szolnokról indult.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar hétfőn lép fel a szolnoki megyeháza díszetermében

2017.03.10

Kodály és Beethoven – e két zeneóriás – művei hallhatók a Nemzeti kincsek nevet viselő hangversenyen. Kodály Zoltán a zenei megújulás apostola volt. Úgy művelte a zenét, hogy figyelme a teljes magyar kultúrára kiterjedt. Kodály a magyar zenét és kultúrát mindig az egyetemesség hatalmas tükrében nézte. Azt hangsúlyozta, hogy az éneklő szájaknak meg kell ismerniük a népdal mellett a tágabb világ zenei értékeit is. Egyik legnépszerűbb szimfonikus művét, a Galántai táncokat 1933-ban komponálta, a Budapesti Filharmóniai Társaság megalakulásának 80. évfordulójára.

Indul a Hangszert a kézbe című interaktív zeneoktatási roadshow

2017.02.17

Kéthetente más-más városban időzik a rendezvény, egy-egy városban öt napon át mintegy harminc program lesz. Az első állomás a szolnoki Aba-Novák Agóra február 28. és március 4. között. Pénteken és szombaton fellép Szeder, a Flatband, az Organism, Muck Éva, a 1 Life, illetve a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola Big Band. A szolnoki esemény védnöke Kállay Mária kormánymegbízott. A további állomások: Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Szombathely, Kecskemét és Budapest.

Idén is megrendezték az Ádámok és Évák Ünnepét

2017.02.10

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is fergeteges hangulat jellemezte az Ádámok és Évák Ünnepét. Diákok, pedagógusok és szülők fogtak össze színházi szakemberekkel és megalkották a közös produkciókat. A szolnoki középiskolásoknak szervezett színpadi vetélkedőt a Szolnoki Szigligeti Színházban rendezték meg, immár nyolcadik alkalommal.

Népek meséit állítják színpadra a szolnoki diákok

2017.02.05

Nyolc esztendővel ezelőtt, 2010-ben Az ember tragédiáját adták elő a diákszínészek a Szigligeti Színházban. Ezzel indult útjára, a ma már országos sikert arató Ádámok és Évák ünnepe. A szolnoki teátrum idén ismét útjára indította színjátszó versenyét. Tizennégy színjátszó csoport áll majd színpadra február 8-án. Az ember tragédiája, a bibliai történetek és a regék, mondák, népmesék után ezúttal népek meséit dolgozzák fel.

70 éves a Tisza Táncegyüttes

2017.01.26

Február 26-án gálaműsor keretében köszöntik a jubiláló táncosokat a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Belépőjegyek már kaphatóak Aba-Novák Kulturális Központ aulájában.

Csudavilág és Varázskendő a színpadon

2017.01.10

A szolnoki Szigligeti Színház Szín-Mű-Hely-ében javában folynak egyszerre két darab próbái. Mind a kettőt ugyanaz a személy rendezi, Jankovics Anna, aki játszik is mindkettőben, és mindkét darabban ugyanazzal a két kedves kollégával: Horváth Gáborral és Ónodi Gáborral.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar szombaton köszönti az új esztendőt

2017.01.03

A szimfonikus zenekar hatodik alkalommal rendezi meg 2017. január 7-én 19 órától a szolnoki Városi Sportcsarnokban újévköszöntő tánckoncertjét. A már hagyománnyá vált koncerten a közönség komolyzenei kompozíciókra született koreográfiákat is láthat a legnagyobb hazai táncegyüttesek előadásában.

Remekeltek a jászságiak a Fölszállott a páva döntőjében

2016.12.17

A péntek esti népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjében a jászfényszarui Horváth Áron hangszeres szólisták kategóriában aratott sikert. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíját, a legjobb hazai nemzetiségi produkciójának járó 1 millió forintos különdíjat Makula Zoltán jászberényi szólótáncos érdemelte ki, az OTP Bank különdíját pedig a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes kapta.

A kecskeméti gyerekosztály főorvosa nem kertelt a Duna-Aszfalt támogatása kapcsán

2017.05.23

Egy rendkívül cizellált sajtóközlemény kíséretében került sor szerdán délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Kórházban annak a mindösszesen 13 milliós szívultrahang diagnosztikai berendezésnek az átadására, amihez a Duna-Aszfalt 9 millió forinttal járult hozzá.

Nemzetközi karmester és karnagy mesterkurzust tartanak a Szolnoki Szimfonikusok

2017.05.10

Szolnok Masterclass néven júniusban nemzetközi karmester és karnagy mesterkurzust tartanak a Szolnoki Szimfonikusok, a képzés Tisza-tavi templomi hangversenysorozattal és két gálakoncerttel bővül ki.

Idén is összemérték tudásukat a költészetet kedvelő fiatalok

2017.04.10

Immár 9. alkalommal rendezték meg a Megavers elnevezésű Országos Televíziós Tehetségkutató Versenyt Szolnokon. A középdöntők akadályait sikeresen teljesítő, döntőbe jutott fiatal versmondókat neves alkotók, előadóművészek értékelték a megmérettetésen. A versenyzőket a döntőben Dr. Kállai Mária kormánymegbízott köszöntötte.

A tiszai halászlé is a magyar kultúra része

2017.04.07

A nemrég hunagrikumok sorába emelt tiszai halászlé része a magyar életérzésnek, kultúrának - jelentette ki Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter pénteken Tiszafüreden.

A martfűi rém is versenyben van a brüsszeli BIFFF fesztiválon

2017.04.04

A Martfűi rém és a Hurok is versenyez Európa nagyszabású zsánerfilm seregszemléjén, a Brüsszeli Fantasztikus Filmek Fesztiválján.

Hat nagyszínpadi bérletes bemutatót tervez a 2017/18-as évadban a szolnoki Szigligeti Színház

2017.03.30

A színháznak 13 ezer bérletese van, a darabok mindig teltházasak. Bérleteket május 3-tól lehet váltani, az árak nem emelkednek.

Szolnokon is fellép a Háromszék Táncegyüttes

2017.03.23

Öt magyarországi helyszínen mutatja be a Szerencsekrajcár című mesejátékot a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes március 27. és 31. között.

Március hónap műtárgya Szikra Galériában: Bakky Sándor Arácsi part

2017.02.27

A festményt március 7-én, kedden 17:00 órakor mutatja be Farkas-Gattyán Adrienn Zóra művészettörténész.

Május közepéig lehet nevezni a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra

2017.02.13

Május 20-ig várják a nevezéseket az idei Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra, amelyet október 12. és 15. között rendeznek meg a szolnoki Tisza Moziban.

Két Stradivari-hangszer is hallható lesz a szolnoki szimfonikusok koncertjén

2017.02.06

Egy Stradivari-cselló és egy Stradivari-hegedű hangja is hallható lesz a Szolnoki Szimfonikusok Arcok című hangversenyén február 6-án, hétfőn, a Tisza-parti város Aba-Novák Agóra Kulturális Központjában, a koncerten Baráti Kristóf Liszt-díjas hegedűművész és Várdai István Liszt-díjas csellista is fellép.

Festményei a haza és természet szeretetéről árulkodnak

2017.01.27

Jancsovicsné Bakosi Mária festményeiből nyílt kiállítás a törökszentmiklósi Markóczy Félix kiállító teremben. A tárlat 2017. február 15-ig látogatható.

Színes programokkal készülnek a megyében a Magyar Kultúra Napjára

2017.01.18

Gálaműsorral, kiállításokkal, szavalóversennyel, rajzpályázattal, könyvbemutatóval teszik emlékezetessé a magyar kultúra napját Jász-Nagykun-Szolnok megyében a közművelődési intézmények.

Újévi tánckoncert Szolnokon

2017.01.09

Vérpezsdítő latin ritmusokkal, remekbe szabott tánckoreográfiákkal és fülbemászó dallamokkal köszöntötte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar az újesztendőt.

Nincsen karácsony Diótörő nélkül

2016.12.24

Pjotr Iljics Csajkovszkij balettjét a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei és hallgatói mutatták be Szolnokon az Agórában, a két előadás egyikére rászoruló gyermekek kaptak meghívást.

Bálint Lajos-vándorgyűrűt kapott a Szigligeti művészeti titkára

2016.12.13

A Bálint Lajos-vándorgyűrűt Farkas Irénnek, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti titkárának adta át Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke.