2024.04.18, Csütörtök

Megújul Szolnok összes játszótere

2016.04.11. 11:07

Megújul Szolnok mind az ötvenöt, különböző kategóriájú játszótere, a munkálatok a napokban kezdődnek meg és egy hónapon át tartanak.

Hirdetés

Megújul Szolnok mind az ötvenöt, különböző kategóriájú játszótere, a munkálatok a napokban kezdődnek meg és egy hónapon át tartanak.

Boros Zoltán, a Tisza-parti város főkertésze elmondta, a felújítás a város tizenhat kiemelt játszóterén az ütéscsillapító felületek és a homokozók rendbetételével indul, majd a szükséges eszközök, szerkezeti elemek kijavítása, cseréje következik, erre vonatkozóan már leadták a rendeléseket.
A főkertész hozzátette, hogy a legtöbb problémát a rongálásból - például a kerítések ledöntéséből, a hintaülőkék szétvágásából, széttöréséből -  eredő károk jelentik.
A játszótéri eszközök már viszonylag stabilak, lassabban használódnak el, mint a régebbi típusú eszközök, viszont veszélyforrást jelent, ha a széttört üvegek az ütéscsillapító felületekre vagy a homokozókba kerülnek.
A munkálatokat sorolva példaként elmondta, a József Attila úton kitépett kerítés helyére erősebb szerkezetű, fából készültet telepítenek majd. A Várkonyi téri csúszka szétszakadt sodronyához rendelt alkatrész heteken belül megérkezik, így hamarosan használhatják majd a közkedvelt eszközt a gyerekek. A Széchenyi-lakótelepre már megérkezett a homok, amellyel a hinták, csúszdák alatti területeket és a homokozókat töltik fel.
Boros Zoltán jelezte, az idén eszközöket pótolnak és kerítéseket cserélnek, de jövőre három új játszótér is épül a városban.
A szolnoki polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint egy 2008-ban indult hároméves program eredményeként a megyeszékhelyen több új játszótér épült, illetve akkor is megújították a már meglévőket. 2008-ban 157,4 millió forintot fordított az önkormányzat a programra, egy évvel később 131 milliót, míg 2010-ben 118 millió forintot. A játszóterek rendbetételére idén a város 15 millió forintot költ. 
Szolnokon a játszótereket mintegy kilencezer gyermek használja.

forrás: mti

Galéria

AktuálisSzolnokjátszótér