2024.03.29, Péntek

Milliárdos fejlesztéseket hoznak az uniós források Szolnokra is

2016.05.10. 14:51

A Szolnoki Főiskolán tartotta ülését a GINOP Monitoring Bizottság.

Hirdetés

A Szolnoki Főiskolán tartotta ülését a GINOP Monitoring Bizottság, melyre a házigazda Szolnok polgármesterét és a megye képviselőjét is meghívták. Szalay Ferenc polgármester és Piroska Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke a 2007/13-as ciklus fejlesztéseiről, illetve a 2014/20-as időszak fejlesztési terveiről, valamint a felhasználható uniós forrásokról tartottak beszámolót.

A 2014-2020-as időszakban mintegy 12 ezer milliárd forintos fejlesztés lesz Magyarországon - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Kiemelte: míg 2007-2013 között hazánk az uniós pénzek 16 százalékát tudta gazdaságfejlesztésre fordítani, addig ez most 60 százalék lesz, így az ország gazdasága jelentős fejlődés előtt áll. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2500-2600 milliárd forintos keretéből eddig megközelítően 1000 milliárd forintot hirdettek meg a kis- és középvállalkozások számára, míg év végéig a keret 80 százalékát hirdetik meg.

Rákossy Balázs a bizottság ülését követő sajtótájékoztatón hozzátette, ezzel tartják azt a kormányzati célkitűzést, hogy 2017 nyaráig az összes európai uniós forrás pályázata megjelenjen.

Szolnok városa az előző ciklusban 94 milliárd, míg a megye 300 milliárd forintot fordított fejlesztésekre, és a 2020-ig tartó időszakban is nagyszabású terveket finanszírozhatnak uniós forrásokból. A megye iparterület bővítése a gazdasági volumen növekedését célozza, de jut forrás bölcsődei férőhely bővítésre, illetve szociális férőhelyek megújítására is.

Szalay Ferenc polgármester a városban tervezett fejlesztésekkel közül kiemelte a Művésztelep és a várkerület turisztikai célú fejlesztését, a Tiszaligetben megvalósuló beruházásokat, úgy mint vízitúra megállóhely kialakítását a Tiszán, a fürdő és az ifjúsági férőhelyek bővítését. Mindezekkel együtt a 2,5 milliárd forintból megvalósuló Reptár is a város turizmusának fellendülését hozhatja – mondta a polgármester, hozzátéve: a keret 60 %-át gazdaságfejlesztésre fordítja a város.

Szalay Ferenc hangsúlyozta,  a TOP, a GINOP és a Modern városok programja (MVP) együtt értékes. Mint mondta, a város és a megye szimbiózisban él egymással, és rendkívül pozitív, hogy az önkormányzatok véleményét figyelembe vette a kormányzat a pályázatok kiírásánál.

2007-2013 között 300 milliárd forintot használt fel a megye, ebből 94 milliárd forintot Szolnok megyei jogú város. A 2014-20-as időszakban csak a TOP-ból Szolnok 15, 5 milliárd forintot, ezen felül a megye csaknem 54 milliárd forintot tud felhasználni, ehhez jönnek még a  MVP keretében tervezett fejlesztések. 

Kiemelte: Szolnok gazdasága az elmúlt 3 évben 10 százalékkal erősödött, az adóbevétel 1 milliárd forinttal több lett a tervezettnél, a városból egyre kevesebb cég megy el, hasonlóan kevesebb a cégekkel szembeni felszámolás. A megyei jogú városok között Szolnok a hatodik, a megye a hetedik helyen áll az ipar fejlődésében.

forrás: szolnok.hu

Galéria

GazdaságSzolnokTOPGINOPGINOP Monitoring Bizottság