A gazdaságot is fehéríti az új őstermelői igazolvány
nak.hu

A gazdaságot is fehéríti az új őstermelői igazolvány

nak.hu

2016.07.18. 08:38

Most már hamarosan itt lesznek az őstermelői igazolványok, valamint érdemes odafigyelni a vízgazdálkodás pályázatainak változására is.

Hirdetés

Néhány héten belül megérkezhetnek a gazdákhoz az új őstermelői igazolványok – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Győrffy Balázs a vízgazdálkodás aktualitásairól is beszélt a július 14-én tartott sajtótájékoztatón.

Várhatóan augusztus közepéig kapják meg az új őstermelői igazolványokat a termelők. Az eredeti tervek szerint azok, akik március 21-ig kérvényezték az új igazolványt, július 31-ig kapták volna kézhez a kártyás, okos őstermelői igazolványukat, azonban a közbeszerzés elhúzódása miatt egy-két hét csúszás várható. Emiatt módosítják a jogszabályt és a korábban kapott ideiglenes igazolványok szeptember 30-ig lesznek érvényesek. A jogszabály módosítás által az ideiglenes igazolványokra nyomtatott július 31-i lejárati dátum figyelmen kívül hagyható, helyette automatikusan szeptember 30. napjáig alkalmas az ideiglenes igazolvány őstermelői tevékenység igazolására.

 

Ugyanakkor a közbeszerezésnek köszönhetően a mintegy 190 ezer kártya elkészítésének összköltsége kevesebb mint a fele lesz a tervezettnek, nem éri el a 90 millió forintot – közölte a NAK elnöke. Várhatóan nyár végére, ősz elejére elérhető lesz az az okostelefonos alkalmazás is, amely az őstermelői igazolvány száma alapján megadja az őstermelő engedélyezett tevékenységeit. Ez a funkció a NAK portálján is elérhető lesz, így a fogyasztó meggyőződhet arról, az őstermelő rendelkezik-e érvényes igazolvánnyal, illetve láthatja, hogy az értékesíteni kívánt terméket ő termelte-e. Mindez a gazdaság fehéredését is elősegíti.

A NAK elnöke arról is tájékoztatott, hogy a megváltozott szja-törvény a korábbiakhoz képest pontosabban fogalmazza meg az őstermelői tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket. A saját gazdaság alatt ugyanis nemcsak a saját tulajdonú földterületeket kell érteni, hanem a bérelt földterületeket, eszközöket is. A saját gazdaságnak ugyanakkor minden esetben Magyarország területén kell lennie.

A vízgazdálkodás aktualitásairól

Mint ismeretes, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága múlt héten jelentette be, hogy az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében módosul a Vidékfejlesztési Programban (VP) a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázat. Ennek kapcsán Győrffy Balázs elmondta, 49,5 milliárd forinttal támogatják egyebek között a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését. A hamarosan megjelenő módosítás eredményeként lehetővé válik például a 12 évesnél idősebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztése is.

Az elnök egyúttal felhívta a pályázók figyelmét arra, hogy a pályázatokhoz szükséges vízjogi engedélyezési eljárásoknál a kérelmeiken tüntessék fel, hogy az a VP-hez kapcsolódik, hogy prioritást élvezzen az elbírálás a többi eljárással szemben. (Az ehhez kapcsolódó hatósági tájékoztató ide kattintva érhető el).

Győrffy Balázs arra is emlékeztetett, hogy az uniós Víz Keretirányelvnek eleget téve Magyarországnak ismét be kell vezetnie a vízkészletjárulék fizetési kötelezettséget. Idén még nem kell a díjat megfizetnie a gazdálkodóknak, illetve a díjmentesség bizonyos feltételek mellett a későbbiekben is fennmarad. A kamara jelenleg azon fáradozik, hogy a díjmentésség feletti fizetési kötelezettség a lehető legkisebb legyen mind a vízkészletjárulék, mind a vízszolgáltatási díjak tekintetében.

forrás: nak.hu

Galéria

Hirdetés