2024.04.18, Csütörtök

Ünnepeltek Besenyszögön

2015.12.03. 14:34

Hirdetés

A magyar önkormányzatiság és a települési önkormányzat fennállásának 25. évfordulóját ünnepelték Besenyszögön. Az eseményen Dr. Kállai Mária kormánymegbízott mondott köszöntőt, majd Balogh Zoltán, a település polgármestere köszöntötte a résztvevőket.

A magyar önkormányzatiság és a települési önkormányzat fennállásának 25. évfordulóját ünnepelték Besenyszögön.

A rendszerváltás után a szabadon választott Országgyűlés első teendői közé tartozott, hogy a helyi hatalomgyakorlás alaptételeit rögzítse az Alkotmányban. Emellett törvényt alkosson a helyi önkormányzatokról, valamint elfogadja a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására vonatkozó szabályokat.

A magyar alkotmány Európában szinte egyedülálló módon, a helyi önkormányzás jogát a választópolgárok közösségének jogaként határozta meg, s ezzel alapvetően az önkormányzást a hatalomgyakorlás politikai dimenziójába emelte.

Az alkotmány helyi önkormányzás alatt a helyi közügyek intézését, a helyi közhatalom gyakorlását értette. Külön ügyelve annak demokratikus, a lakosság érdekeit védő sajátosságára.

Mindez lehetővé tette, hogy 1990. szeptember 30-án a jogállami követelményeknek maradéktalanul megfelelő helyhatóságok kezdhették meg működésüket.

Huszonöt évvel ezelőtt a politikai és társadalmi változással új intézményrendszer, többpárti demokrácia jött létre és megteremtődött a helyi ügyek intézésének és irányításának lehetősége is- fogalmazott köszöntő beszédében Dr. Kállai Mária.

Majd’ húsz év után kormányzati döntés született a települések adósságállományának konszolidációjáról és 2010 után megtörtént a legnagyobb korrekció a magyar önkormányzatiság történetében.

A kormány felismerte: ahhoz, hogy Magyarország meg tudjon felelni az új évezred kihívásainak, az államigazgatás több területén is megújulásra van szükség. Ez az intézkedés a települések pénzügyi lehetőségeibe stabilitást hozott, együtt a feladatfinanszírozással.

Ezzel megteremtődtek a működés alapfeltételei, és mindez lehetőséget adott arra, hogy a rendszer hosszútávon stabil, fenntartható működést biztosítson – tette hozzá a kormánymegbízott.

A kormánymegbízotti köszöntőt követően Balogh Zoltán, Besenyszög polgármestere köszöntötte a résztvevőket és az elmúlt huszonöt év történéseiről, a települési önkormányzat múltjáról számolt be.

 

(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)

fotó: besenyszog.hu

Galéria