2024.03.28, Csütörtök

Mintegy kétszázmillió forintból épül baromfi-vágóhíd Tiszatenyőn

2016.09.13. 08:09

Mintegy kétszázmillió forintból épül baromfi-vágóhíd Tiszatenyőn a Belügyminisztérium száz százalékos támogatásával. A legalább tizenöt új munkahelyet teremtő zöldmezős beruházást a tervek szerint 2018-tól üzemelteti majd az önkormányzat - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszatenyő polgármestere az MTI-vel hétfőn.

Hirdetés

Kazinczi István (Fidesz-KDNP) elmondta: az önkormányzat 8-10 millió forinttal járul a beruházás költségeihez a 200 milliós belügyminisztériumi támogatáson felül. 
    Hozzátette: a vágóhíd építése még az idén megkezdődik. Jelenleg a kiviteli tervek előkészítése, a tereprendezés zajlik és folyamatban van a közbeszerzés is a kivitelezésre. A 420 négyzetméteres vágóhíd a víziszárnyas kivételével minden baromfi vágására alkalmas lesz, kapacitása napi nyolc órában ezer darab állat. 
    A mintegy 1700 lelkes település vezetője elmondta azt is, hogy egy magyar vállalkozás, a DÚC-BAU Kft. fürjet kíván vágatni az üzemben, és megrendelésével egy műszakot máris lekötne. A szándéknyilatkozatot már aláírt cég ötszázezer törzsállományú fürjtelepet is létesítene a községben, hogy biztosítsa az alapanyagot. A polgármester kérdésre elmondta: a cég teljes mértékben kínai piacra vágatja majd a fürjeket.
    Szólt arról is, hogy tanyasi csirkét eddig is neveltek Tiszatenyőn, a felépülő vágóhíd pedig lehetőséget teremt arra, hogy a feldolgozott termékből magasabb bevételhez jussanak a helyiek. 
    Kazinczi István arról is beszámolt, hogy a vágóhíd megépítéséhez negyvenezer darab földtéglára van szükség. Mint elmondta, a vályogvetés már folyamatban van a településen, az előkészületi munkákat tizenöt közmunkás végzi, így ők is részt vesznek a beruházás megvalósításában. 
    Megjegyezte, hogy a létesítmény építésében kellő tapasztalattal rendelkeznek, hiszen az országos vályogvető program Tiszatenyőről indult és számos ily módon épült szociális lakás készült már a Belügyminisztérium támogatásával az országban. Tiszatenyőn például egy négylakásos ifjúsági házat adtak át 2015-ben, amely az első eleme egy ifjúsági lakóparknak, ezáltal is ösztönözve a helyben maradást.
    A közfoglalkoztatás keretében Tiszatenyőn jelenleg az önkormányzat saját telepén 80 tehenet tartanak és tejfeldolgozót üzemeltetnek. A baromfitelepen évente 40-50 ezer szárnyast, a sertéstelepen évente 800 sertést nevelnek. Ezen túl savanyító- valamint szikvízüzem is működik, továbbá Tiszatenyőről hat településre szállítják a közétkeztetésben főzött 1200 adag ételt vasárnap kivételével minden nap. A községben jelenleg 120 közfoglalkoztatott dolgozik. 
    A tervek szerint a vágóhíd teljes mértékben "saját lábon álló" cégként fog működni, szociális szövetkezet vagy önálló önkormányzati üzemág formájában.