Decemberben a Fejér megyei Nagykarácsony kiemelt figyelmet kap, hiszen "hivatalosan" itt találkozhatnak a gyerekek a Nagyszakállúval. A Mikulásház kapuja már nyitva áll, és kezdetét vette a hagyományos téli programsorozat, amelyre december 20-ig érkezhetnek a vendégek.
A 20. Nagykarácsonyi Téli Programok elnevezésű rendezvénysorozat advent első vasárnapján indult. Megnyitotta kapuit a Betlehem is, a Mikulásház és Falusi Életkertje pedig várja a családokat, óvodás és iskolás csoportokat, hogy találkozzanak a nagykarácsonyi Mikulással, felélesszék a hagyományokat, az ünnepek üzenetét.
"A gyerekek, akik bejönnek a házba, a Mikulás bácsi vendégei. Először kézműveskednek: természetes anyagokból téli dekorációkat készítenek, majd a játszószobában társassal, kirakóval, könyvekkel és babakonyhával játszhatnak. Ha már feloldódtak, akkor énekkel kicsalogatják a szobájából a Mikulás bácsit. Ő üdvözli őket, meghallgatja a neki hozott verseiket, dalaikat és megajándékozza őket egy kis csomaggal. Itt azonban még mindig nem ér véget a program: mielőtt elmennék, a gyerekek bemehetnek a Mikulás bácsi szobájába, ahol beszélgethetnek vele, sőt titkos varázslás is vár rájuk" – mesélt a Mikulásház programjairól Szabó Erzsébet programszervező, a Mikulásház vezetője, majd hozzátette: a programokra összesen 6–10 ezer embert várnak.
A 20. Nagykarácsonyi Téli Programok eseményei idén a hagyományőrzésre fókuszálnak. Ennek jegyében mind a négy adventi hétvégén tematikus programok várják a látogatókat. Az első adventi vasárnapon megnyílt a felújított a magyar Betlehem és bemutatták a Magyar Posta ünnepi bélyegeit. Előtérbe kerül a Mikulás-legenda, sőt december 13-án a Luca-napi népszokásokat felelevenítendő gombócfesztivált és ehhez kapcsolódóan gombócfőző-versenyt is rendeznek, melyre várják a vállalkozó szellemű jelentkezőket.
"Ami a szervezeti változást illeti: mostantól kezdve a nagykarácsonyi önkormányzat közalapítványa szervezi a programokat, így a Mikulásház nemcsak az idelátogató vendégeknek szól, hanem a mi saját ünnepeinket, a pásztorozást és az ünnepi szentmisét is bele tudtuk tenni a programba" – mondta Müller Miklós, Nagykarácsony polgármestere.
A Mikulás vendégeit kiegészítő programok is várják: állatsimogató, kézműves bolt, kovácsműhely, Éger Brigitta budapesti festőművész és Balogh Edit dunaújvárosi grafikus művész munkáiból nyíló kiállítások, bélyegbemutató és -vásár, sportnap, valamint a Karácsony vezetéknevűek találkozója.
A programok december 20-ig tartanak, naponta 8:00–17:00 óra között látogathatóak. Időpontfoglalás és további információ: 06/30-197-4962, [email protected]
Forrás és fotók: http://nagykaracsony.hu/unnep
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.