2024.05.26, Vasárnap

Az oktatási intézmények működése is fontos

szolnok.hu

2016.09.22. 13:17

Szolnokon tartotta aktuális ülését a Megyei Jogú Városok Szövetségének Ifjúsági, Oktatási és Sport Albizottsága, a résztvevőket a házigazda Szolnok város polgármestere, az albizottság ügyvezető alelnöke Szalay Ferenc köszöntötte.

Nyitó előadásában Szalay Ferenc Szolnok fejlődését mutatta be, kezdve az alföldi megyeszékhely gazdasági struktúrájának rendszerváltást követő jelentős átalakulásától, egészen a közeljövő jelentős fejlesztéseiig. A prezentáció természetesen kitért a város oktatási rendszerének bemutatására. Amint az elhangzott, azzal, hogy az iskolák fenntartója az állam lett, a város továbbra is magáénak érzi az oktatás területét, s lehetőségei szerint minden eszközzel segíti az intézmények működését.

 

A jövő jelene:  Elképzelések egy új szemléletű oktatásról címmel tartotta meg előadását Prof. Dr. Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke, majd Ábelné Egyed Eleonóra, Szolnok város polgármesteri hivatala Oktatási, Kulturális és Sport Osztályának vezetője a város ifjúsági koncepciójában 2014-2020 közötti időszakra megfogalmazott célok, feladatok megvalósítását mutatta be jó gyakorlatokon keresztül „Mit tesz Szolnok a fiatalokért?” címmel.

Az ülést Rózsa Józsefnek, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft ügyvezető igazgatójának prezentációjának zárta, aki a szolnoki sporttámogatási rendszereket mutatta be a diáksporttól az élsportig.