2020.10.22, Csütörtök

Hirdetés

Egy kis parkban kapott helyet Pom Pom

turizmus.com

2016.09.26. 10:06

Pom Pomot, Csukás István író legendás mesehősét ábrázolja egy fán ülve az a nagy méretű köztéri alkotás, amelyet pénteken avattak fel Kisújszálláson.

Hirdetés

A kisújszállási születésű Csukás István idén ünnepelte 80. születésnapját, ebből az alkalomból készült a szobor a Nemzeti Kulturális Alap és az önkormányzat támogatásával.

A településen a szintén Csukás István nevéhez köthető Bagamériről, a fagylaltosról 2013-ban avattak szobrot, és a tervek között szerepel egy Süsüről, a sárkányról elnevezett játszótér kialakítása is a településen, ahol a mesefigura alakját jelenítenék meg.

Pintér Attila, az egyik szobrászművész elmondta, rozsdamentes krómacélból készült az alkotás, amelyen Pom Pom egy négy és fél méteres fán ül. Munkájukat Csukás István szülőházának utcájában állították fel egy általános iskolával szemben - mondta, ez azért is érdekes, mert Pom Pom, aki Picur, barátja, meséit általában akkor mondja el, amikor a kislány iskolába megy.

A nagyméretű köztéri alkotás körül egy kis parkot is kialakítottak a helyiek.