Idén október 13-án indul a legnagyobb magyar pénzügyi-gazdasági vetélkedő, a PénzSztár, 936 négyfős középiskolás csapat részvételével.
A Budapest Bank fő támogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével idén negyedik alkalommal rendezik meg a versenyt, amelynek célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat.
A részvételi szándékát jelző 936 csapat közül 875 magyarországi, 18 erdélyi, 18 vajdasági, 2 kárpátaljai és 23 felvidéki. A legtöbb, 179 csapat budapesti, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 110, Hajdú-Bihar megyéből pedig 82 csapat regisztrált.
Az október 13-án és 20-án tartandó, kétfordulós internetes előselejtezőben dől el, hogy a 19 megyéből és Budapestről, illetve a határon túli magyarlakta területekről melyik öt-öt - összesen 115 - csapat kerül be a helyszíni fordulókba.
Az október 27-én, 23 helyszínen megtartandó selejtező eredménye alapján a 100 magyarországi csapatból 28, míg a 15 határon túliból 4 mehet tovább a november 10-i középdöntőbe.
A középdöntő a magyarországi csapatok számára a 7 magyarországi régióban lesz, míg a határon túliaknak egy külön magyarországi helyszínen.
Innen a legjobb 7 magyarországi és 1 határon túli csapat kap meghívást a november 24-i budapesti elődöntőbe, majd közülük a legsikeresebb 4 mérkőzhet meg egymással a december 8-i országos döntőben.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.