2024.04.19, Péntek

Fejlesztés előtt áll a szolnoki Katonai Repülő Intézet

mti

2016.10.10. 12:44

A repüléshez kapcsolódó kutatási-fejlesztési központtá válhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának szolnoki Katonai Repülő Intézete a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében elnyert mintegy 755 millió forintnak köszönhetően.

Hirdetés

Palik Mátyás intézetigazgató hétfőn Szolnokon, az egyetem rektori tanácsa kihelyezett ülésén elmondta: a teljes mértékben támogatott, a légiközlekedés biztonságával kapcsolatos területeket kutató projekt megvalósítása október 3-án indult. Célja, hogy megteremtse Magyarországon a repüléstudományhoz kapcsolódó komplex nemzetközi kutatások feltételét és tudományos eredményeket mutasson fel.


Magyarországon ezen a területen ilyen sokrétű megközelítésben még nem alakultak ki kutatócsoportok, a területet érintő fejlesztések is csupán szűk szegmensekben valósulnak meg.


A projekt három kutatási területet érint

Az egyik alprojekt keretében az egyes alternatív tüzelőanyag-fajták repülésben való alkalmazhatóságának elemzésével, az alkalmazási feltételek minél szélesebb körű feltárásával foglalkoznak a szakértők.

A másik területen a repülés emberi tényezőire fektetik a hangsúlyt, a kutatás a pilóták mellett az egyre népszerűbb pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazóira is kiterjed.

A szakértők a harmadik témakörben az UAV-k felhasználását biztonságossá, rugalmassá és így számos területen alkalmazhatóvá tevő repüléstámogató rendszer modelljét dolgozzák ki és készítik el.

 

Palik Mátyás elmondta, a pályázat keretén belül több mint kétszázmillió forintot tudnak fordítani eszközbeszerzésre.
A 2020 őszéig tartó projekt keretében a többi között elkészül egy időjárás-felderítő UAV-prototípus is, valamint a program népszerűsítése és a repülésbiztonsági tudatosság növelése érdekében országos középiskolai UAV-versenyt tartanak.
A program megvalósításában az NKE kutatóin kívül több mint harminc más felsőoktatási és kutatóintézet kutató-fejlesztője vesz részt, de a hazai repülőipar területén tevékenykedő kis- és középvállalkozások (kkv) külső szakértői, valamint fiatal kutatók, doktoranduszok és egyetemi hallgatók is csatlakozhatnak a projekthez.

Tervezik továbbá nemzetközi együttműködő partnerek bevonását is: spanyol, német, cseh, amerikai, orosz szakembergárdák vesznek részt a kutatásokban. Hozzátette: tervezik saját weblap üzemeltetését is. 

 

Az ülésen elhangzott: a fejlesztés túlmutat az egyetemen, egyebek mellett Szolnok - mint régi katonaváros - érdekeit is szolgálja.