Jász-Nagykun-Szolnok megyében 30 leendő határvadász kezdte meg a tanulmányait.
Szolnokon, a Magyar Honvédség, 86. számú Szolnok Helikopter Bázisa ad otthont a határvadász-képzésnek.
Ennek megfelelően az évnyitó ünnepséget is katonai objektumban tartották.
Az évnyitó ünnepség elöljárója Dr. Urbán Zoltán rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt. Az ünnepségen részt vett az Országos Rendőr-főkapitányság Személyügyi Főigazgatóság, Humánigazgatási Szolgálat Utánpótlás-tervezési Osztály vezetője, Alföldy Csilla rendőr alezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium osztályvezetője, Kovács Tamás rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrséget Nagy Attila rendőr őrnagy képviselte és a képzés helyéül szolgáló bázis parancsnoka, Kiss Róbert honvéd ezredes, törzsfőnök is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt.
Alföldy Csilla rendőr alezredes köszöntötte a leendő határvadászokat és évnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy „a rendőri munka alapkövetelménye a fegyelmezett, normáknak megfelelő, jogszerű szolgálatellátás és a polgárok szolgálata”, kérte a hallgatókat, hogy legjobb tudásuk szerint teljesítsék az elöljárók elvárásait.
Az országban összesen 574 fő, Szolnokon 30 leendő határvadász kezdte meg a tanulmányait.
A közlekedési létesítmények, utak, vasutak, hidak tervezésében 24 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft.-nél most lehetőség nyílt arra, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz mind gyakorlott tervező, mind pályakezdő pozícióban. Az új munkatárs feladata közlekedési létesítményekhez kapcsolódó vízépítési elemek, rendszerek tervezése minden lehetséges tervszinten.