2024.10.14, Hétfő

Bemutatták a kék tótündért, a Tisza-tó kabalafiguráját

szoljon.hu

2017.06.01. 14:35

Egy kék vízitündér a Tisza-tó kabalafigurája, éppen nevet keresnek neki, versenyt hirdettek erre a célra. Május 30-án a Tisza-tavi Turisztikai Konferencia keretében, Kiskörén mutatták be a tótündért, nagy sikert aratott.

Fontos témákat érintettek, a térség jövőjéről és fejlesztési lehetőségeiről egyeztettek kedden a Tisza-tó parti kisvárosban. A Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Búsi Lajos köszöntötte a konferencia résztvevőit.

– Az ökoturizmus a Tisza-tó nagy lehetősége. Lényege, hogy az ember illeszkedjen a környezetébe és ne fordítva. A térség fejlesztésében is ez a szemlélet kap hangsúlyt - fogalmazott.
– Ha a turizmusra szeretnénk építeni a jövőben is, fontos, hogy több lábon kell állni – fűzte hozzá.

 

A turisztikai eseményt Farkas Zoltán, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alelnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a lehetőségeket át kell gondolni, és kiaknázni azokat társadalmi, önkormányzati és közösségi szinten egyaránt.
– Fontosak az egymásra épülő fejlesztések. Az egyéni célokat egymást erősítő célokká kell összekapcsolni – hangzott el a megállapítás, az előadók is az összefogás és az egység szükségességét hangsúlyozták.

A kiemelt turisztikai és fejlesztési térségek lehetőségeit vázolta Kabály Zsolt, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezető szakértője. Ismertette az új jogszabályi környezetet és hangsúlyozta az új turisztikai szemlélet fontosságát.

 

A többi előadásban projektötletekről, elérhető támogatásokról és a Természet Operaháza programsorozatról hangoztak el információk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat irodavezető-helyettese, Galó Anita először a Tisza-tavi turizmus elmúlt éveinek tapasztalatait összegezte.

Szembetűnő változás, hogy az Abádszalók-Kisköre tengelyről a Tiszafüred-Poroszló térségbe helyeződött át a forgalom és a vendégéjszakák nagy része, Tiszafüred most a térség leglátogatottabb települése. Elhangzott, hogy új települések bevonásával a Tisza-tavi turisztikai térség bővítésén gondolkoznak, ezután bemutatta a prioritást élvező fejlesztési elképzeléseket.

 

A konferencia végén minden tekintet a nagyterem bejáratára szegeződött, a jelenlévők megismerhették a Tisza-tó kabalafiguráját. A közel két méter magas, kék vízitündér egy kislány kíséretében lépett a kiskörei művelődési ház nagytermébe, a közönség álló tapssal fogadta. 
Mint megtudtuk a tótündér ma még névtelen, de nem sokáig, hiszen névadóversenyt hirdetnek, ötleteket várnak. Délután egy Öko Art Show keretében divatbemutató, színház és egyéb szabadtéri programok várták az érdeklődőket.

Forrás: szoljon.hu

AktuálisTisza-tóKisköreTisza-tavi Turisztikai KonferenciaTisza-tó kabalafigura