Befejeződött a megyei kormányhivatal eddigi legnagyobb fejlesztése. A volt Szolnoki Főiskola Ady Endre úti egykori épületében 380 millió forintos uniós forrásból energiahatékonysági fejlesztés, valamint több mint egy milliárd forintos hazai forrásból átalakítás, korszerűsítés történt.
A Szolnok Járási Hivatal 2013-as megalakulása idején a szolnoki önkormányzat elkötelezetten segítette a járási hivatal elhelyezését, azonban hamarosan láthatóvá vált, hogy a hivatal elhelyezése sem az ügyfelek, sem pedig az ügyintézők szempontjából nem ideális. A Kormányhivatal a korszerű ügyintézés megvalósítására megoldást keresett.
A városközpontban található, a régóta üresen álló, volt Szolnoki Főiskola egykori épületére esett a választás. A kormányhivatal elképzelését a kormány támogatta és biztosította is hozzá a forrást. Emellett a kormányhivatal és az önkormányzat kiváló partneri kapcsolata is hozzájárult ahhoz, hogy a terv megvalósulhatott - mondta Dr. Kállai Mária kormánymegbízott.
A munkálatok végeztével ebbe az épületbe költözött a Szolnoki Járási Hivatal több osztálya 183 munkatárssal, és itt alakítottk ki a város harmadik és egyben a megye legnagyobb Kormányablakát - tette hozzá.
Szalay Ferenc arról beszélt, hogy az épületnek az átalakítás után is megmaradt az eredeti arculata, nagyon szép munkát végeztek a kivitelezők, melyért köszönet jár. A polgármester örömét fejezte ki, hogy az épületben megmaradt a tornaterem, amelyet a jövőben a Fiumei úti iskola és a Varga Katalin Gimnázium diákjai használhatnak.
Az elmúlt napokban az ügyfélfogadás is elindult az új helyen. Február 14-én a Hatósági, az Építésügyi és Örökségvédelmi, valamint a Gyámügyi és Igazságügyi, február 21-től pedig a Foglalkoztatási, az Egészségbiztosítási Osztályokon és Kormányablaknál fogadják az ügyfeleket.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.