2024.04.19, Péntek
Hétvégén rendezték, immár XII. alkalommal az Abádszalóki Böllérfesztivált
Fotók: kormany.hu / Krasznai-Nehrebeczky Mária/FM

Hétvégén rendezték, immár XII. alkalommal az Abádszalóki Böllérfesztivált

kormany.hu, Kovács Sándor facebook

2018.03.21. 11:42

Remélhetőleg a magyar disznóvágás hagyománya minél hamarabb bekerül a Hungarikumok közé. A hagymás vér, a hurka, kolbász, tepertő és egyéb "malacságok" ugyan nem diétázó gyomornak való ételek, de Kovács Sándor szavaival élve, sokan vannak, akik szeretik.S nemcsak az ételeket, hanem az egész tor hangulatát.

Hirdetés

Az Abádszalóki Böllérfesztiválon még az időjárás is egy ideig kedvezett a résztvevőknek, a település pedig fantasztikus házigazdája volt a rendezvénynek. 

 

Mintegy 2,2 kilogrammal nőtt a sertéshúsfogyasztás éves szinten Magyarországon egy emberre vetítve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint annak köszönhetően, hogy 2016 elején a sertéshús, majd ez év január 1-től a sertésbelsőségek, illetve az élelmezési célra szolgáló melléktermékek áfája is csökkent 27-ről 5 százalékra - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, a XII. abádszalóki böllérfesztiválon.

Fazekas Sándor elmondta: 2016 óta, mintegy tíz százalékos növekedés eredményeként, most átlagosan 23-25 kilogramm a sertéshús-fogyasztás. Ez a növekedés összefüggésben van a lakosság jövedelmének, valamint a minimálbérek emelkedésével is.

Fazekas Sándor szólt arról is, hogy a piac átláthatóbbá tétele hozzájárul az ágazat fehéredéséhez, a feketekereskedelem visszaszorításához. 2010 óta évről-évre nő a költségvetés agrártámogatásokra fordítható összege, és a lehető legnagyobb mértékű támogatást kapják a szarvasmarha-, tej- és juhágazat szereplői. Emellett a korábbi keretösszeg többszörösét fordítja a kormány a baromfi- és sertéságazat támogatására.

Magyarország 2010-ben mintegy 50 milliárd forintot fordított saját forrásból a termelők támogatására, amely tartalmazza az összes, nemzeti forrásból eredő agrártámogatást – mondta az agrártárca vezetője, hozzátéve: az elmúlt hét évben ez az összeg megduplázódott, most mintegy 103 milliárd forintot fordítanak erre. Ez mutatja, hogy a kormány elkötelezett a mezőgazdasági termelők, az állattartók megsegítésében - jegyezte meg. Fazekas Sándor elmondta: támogatás hiányában az olcsó, dömpingáras, gyakran bizonytalan eredetű és élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő importtermékek lennének a magyar piacokon.

Kitért arra is, hogy a belföldi termelés, az állattartás helyzete stabilizálódott az elmúlt években, a sertéságazat túlélte az sertéspiaci válságot, nőtt az állatlétszám, és a baromfiágazat is talpra állt. Kiemelte: a tejhasznú tehénállomány nem csökkent, a húsmarha-ágazat pedig jelentősen növekedett.

AktuálisdisznótorAbádszalók abádszalóki böllérfesztivál