A PénzSztár verseny révén a fiatalok olyan pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretekkel és gyakorlati készségekkel gyarapíthatják tudásukat, amelyek később a mindennapi életük, a továbbtanulásuk vagy akár a pályaválasztásuk szempontjából is meghatározóak lehetnek.
A 2013-as indulás óta idén már hatodszorra szervezik meg a PénzSztár versenyt, amelyre október 8-án éjfélig jelentkezhetnek a hazai és a határon túli középiskolások - közölte Kerekes György, a PénzSztár Versenyközpont vezetője az MTI-vel.
Eddig már több mint 20 ezer diák vett részt ezen a pénzügyi-gazdasági megmérettetésen, a játékos vetélkedőre 4 fős csapatok jelentkezhetnek hazai középiskolákból, illetve határon túli középiskolák magyar anyanyelvű diákjai is alakíthatnak ilyen csapatokat.
A versenyeken különféle típusú és fokozatosan nehezedő feladatok vártak, illetve várnak a csapatokra, melyek megoldásához a pénzügyekkel, a gazdasággal és a vállalkozások működésével kapcsolatos tájékozottságra és gyakorlati készségekre is szükség van.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.