2024.10.14, Hétfő
A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux-dolgozók sorsát
napi.hu

A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux-dolgozók sorsát

mti

2019.09.12. 15:25

Az érintett munkavállalók elhelyezkedését szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással is segítik.  

A Pénzügyminisztérium (PM) fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux jászberényi üzemében dolgozók sorsát, az elbocsátással érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal pedig azonnal vizsgálatot indított, hogy a cég a csoportos létszámleépítésre vonatkozó jogszabályi kötelezettségeinek eleget tett-e.

Az Electrolux mintegy nyolcszáz embert bocsát el Jászberényben, erről kedden tájékoztatták az érintetteket. A porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét ugyanis a versenyképesség fokozása érdekében Jászberényből külső partnerekhez szervezi át a cég, az átszervezésre és a termelés-áthelyezésre 2020-tól kerül sor. Az Electrolux Group kedden bejelentette azt is, hogy nyíregyházi hűtőgépgyárában csaknem 100 millió eurós befektetést tervez 2020 és 2023 között.

 

A PM szerint a cég dolgozóinak újbóli munkába állását segítheti, hogy csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 5 ezer betöltetlen versenypiaci álláshely van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztus végi adatai szerint. Az elbocsátott munkavállalók elhelyezkedését könnyítheti, hogy a megye is egyike azon térségeknek, amelyekben már elindult a munkaügyi hivatalok hatékonyságát, illetve a vállalatokkal való szoros kapcsolattartást erősítő munkaerő-piaci reformprogram. Ennek keretében az érintett munkavállalók elhelyezkedését szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással is segítik.    

A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat mobilitási támogatásai szintén könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal egyidejűleg arról  tájékoztatott, hogy azonnal vizsgálatot indított, hogy a cég a csoportos létszámleépítésre vonatkozó jogszabályi kötelezettségeinek eleget tett-e. A hivatal jelezte: kész azonnali beavatkozásra a tervezett létszámleépítés tisztázása érdekében.
Hozzátették: mindent megtesznek az érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítéséért, szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerőpiaci programokba való bevonással.

Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. 
Az Electrolux-csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással hűtőszekrénygyárat épített Nyíregyházán.

AktuálisElectroluxJászberény