2024.03.28, Csütörtök
Kórházi osztályok felújításában és orvosi eszközök beszerzésében segített a Poli-Farbe

Kórházi osztályok felújításában és orvosi eszközök beszerzésében segített a Poli-Farbe

2019.09.06. 09:23

A bócsai Poli-Farbe Vegyipari Kft. idén tavasszal meghirdetett „Színnel-lélekkel” elnevezésű pályázatának köszönhetően 9 magyarországi kórház 25 osztályát festhetik szépre és tisztára az ősz folyamán, valamint 15 korszerű gyógyászati berendezést szerezhetnek be a nyertes egészségügyi intézmények.

Hirdetés

A vállalat „Színnel-lélekkel” elnevezésű pályázatára a június 30-i határidőig 27 egészségügyi intézmény adta be pályázati igényét az ország számos pontjáról, a rendelkezésre álló keretösszeg kétszeresére érkezett pályázati igény. A kiírásban a vállalat 85 000 négyzetméter falfelületre elegendő festéket és nettó 5 millió forint értékű eszközbeszerzési keretet biztosított. A rendelkezésre álló forrásból kilenc kórház részesült, és kezdheti meg a felújítás idén ősszel.

A beérkezett pályázatok számából és igényeiből látszik, hogy a felújításra szoruló egészségügyi intézmények száma igen nagy, saját forrásból nagyobb renovációt nem, vagy hosszú idő után tudnak megvalósítani. A meghirdetett pályázat célja az volt, hogy az egészségügyi ellátás körülményei javuljanak, csökkenjenek a fekvőbeteg ellátó intézmények fenntartási és működési költségei, valamint a kórházak falai között eltöltött hosszabb, rövidebb gyógyulási időszakok és a dolgozók mindennapjai egy esztétikusabb, tisztább környezetben telhessenek.

 

„A Poli-Farbe közel 30 éves fennállása óta több sikeres társadalmi célú aktivitást szervezett, elkötelezetten segíti az iskolák, óvodák, közintézmények, kórházak élhetőbb környezetének kialakítását. Idén tavasszal meghirdetett pályázatunk az egészségügyi ellátás körülményeinek javításához járult hozzá, hogy a kórházakban eltöltött hosszabb, rövidebb időszakok és a dolgozók mindennapjai esztétikusabb, tisztább környezetben telhessenek. Kórházfelújítási támogatásunkkal a jövőbe fektetünk, figyelmet fordítunk a gyógyulni vágyókra és a kórházi dolgozókra azáltal, hogy rendezett, szép és a lehető legegészségesebb környezet veszi őket körül” – mondta Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezetője.

 

A „Színnel-lélekkel” kórházsegítő pályázaton végül négy fővárosi és öt vidéki egészségügyi intézmény osztályait látják el az igényelt festékmennyiséggel és egy korszerű, a napi gyógyítást könnyítő műszerrel. Az orvosdiagnosztikai eszközök értéke minden nyertes intézmény esetében nagyságrendileg fél millió forint, az igényelt műszer típusát az intézmények határozták meg.

A felajánlott festékek között arra a speciálisan egészségügyi intézmények helyiségeibe fejlesztett, Poli-Farbe Medi-Farbe elnevezésű falfestékre is lehetett pályázni, amely fertőtleníthető, a vegyszerekkel szemben ellenálló, bevonata kifejezetten tartós, így hosszú évekig esztétikus felület őrizhető meg az igénybevett falfelületek esetében is. A speciális falfesték mellett Poli-Farbe Inntaler beltéri diszperziós falfestéket és Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfestéket adományozott a bócsai festékgyár.

 

A Poli-Farbe megkezdte a falfestékek szállítását az intézmények felé annak érdekében, hogy a felújítások 2019 őszén zökkenőmentesen befejeződhessenek.

 

A pályázat nyertes intézményei 2019-ben:

· Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

· Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc

· Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes

· Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Budapest

· Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Budapest

· Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Szolnok

· Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger

· Péterfy Kórház- Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet, Budapest

· Szent Margit Kórház, Budapest

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet