A projekt részeként többek közt a Holt-Tisza vizes élőhelyeinek megőrzését és bővítését segíti a Duna Aszfalt munkája.
Elkezdődhet a vizes élőhelyek rehabilitációját és természetvédelmét szolgáló fejlesztés a Közép-Tisza mentén a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében mintegy 830 millió forintból – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.
A beruházás keretében többek közt kotrást végeznek el a tiszakécskei Holt-Tisza három holtágának rehabilitációjához kapcsolódóan, valamint megépítenek egy, a holtágak vízutánpótlását biztosító műtárgyat a Tisza 277,65 km szelvényében.
A fejlesztés tartalmazza továbbá az 1-es, a 3-as és a 4-es számú holtágak partrendezését és a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyak felújítását. Ezen kívül az 1-es holtág környezetében egy tanösvényt is kialakítanak majd.
A projekt célja:
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.