2024.10.16, Szerda
Új klímákat kapott a Hetényi kórház és a rendelőintézet

Új klímákat kapott a Hetényi kórház és a rendelőintézet

szolnok.hu

2019.10.14. 17:59

Javarészt szolnoki cégek, köztük a Mátyus Ernő vezette Mátyus Kft. összefogásának köszönhetően kerülnek újabb klímaberendezések a Hetényi Géza kórházba, illetve a Hősök terén álló rendelőintézetbe. A felajánlást jelképesen dr. Bene Ildikó, a kórház vezetője vette át az egyik cég képviselőjétől.

Az előzményekhez tartozik, hogy Szolnok önkormányzat nyáron 5 millió forint értékben adott klímaberendezéseket a kórháznak, illetve egy új, modern diagnosztikai labor létrehozását is segített anyagilag – mondta el Szalay Ferenc polgármester a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy ezt követően levélben keresték meg a szolnoki cégeket, amelyek közül többen is nyitottak voltak az adományozásra.

Az eredmény pedig 10 új berendezés, ezek megvásárlásához legnagyobb mértékben, mintegy 900 ezer forinttal a Duna Aszfalt járult hozzá. A cég képviselője, Lehel Zoltán innovációs főmérnök, szóvivő elmondta, hogy cégük komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást, különösen a sport-egészségmegőrzés, a gyógyítás és a közlekedésbiztonság területén, épp ezért is álltak a szolnoki kezdeményezés mellé.

A klímaberendezések közül négy már működik a rendelőintézetben, javítva ezzel az ellátás minőségét – mondta el dr. Bene Ildikó., aki mellett dr. Mózer Erzsébet, a rendelőintézet vezetője is részt vett a sajtótájékoztatón.

AktuálisHetényi Géza Megyei Kórház és RendelőintézetDuna Aszfalt Kft.